Belföld

Szeptember végéig lehet jelentkezni az Erdélyi Politikai Iskolába

2023.08.28 - 14:42
Az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat hetedik évfolyama indul októberben, amelyre olyan 18-36 év közötti erdélyi magyar fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a politika iránt, és hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) az RMDSZ és a MIÉRT partnerségben szervezett ingyenes képzésére szeptember 24-ig lehet jelentkezni.

A hat hónapos, öt hétvégi alkalmat felölelő, valamint e-learning-tananyagok feldolgozásából és beadandók készítéséből álló képzés során a résztvevők az elméleti tudásuk bővítése mellett gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek. Az erdélyi magyar fiatalok számára kivételes lehetőségeket nyújt a kurzus, hiszen kötetlen formában beszélgethetnek magyar és külföldi politikai döntéshozókkal, valamint olyan támogató közösség részévé válnak, ahol a résztvevők a képzés elvégzése után is számíthatnak egymásra.

A magyar és angol nyelven zajló képzés tematikája négy pillérre épül: különböző készségfejlesztő tréningekre; politikai menedzsmentre (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodási kérdések megvitatása); hazai és külföldi gyakorló politikusokkal, szakértőkkel folytatott háttérbeszélgetésekre, valamint az e-learning alapú oktatásra. 

Az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat vendégelőadói között minden évben elismert hazai és külföldi szakértők, politikusok szerepelnek. Előadást tartott már többek között Nicola Beer, az Európai Parlament alelnöke, Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa, Varga Judit igazságügyi miniszter, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Frank Füredi szociológus, a University of Kent professzora, Claude Chollet, a francia Observatoire du journalisme nevű oldal alapítója, Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet vezetője, valamint David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója. A programot a Pro Iuventute Egyesület támogatja.


Az érdeklődők  szeptember 24-én éjfélig adhatják le jelentkezésüket. Az Erdélyi Politikai Iskoláról és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ a képzés honlapján olvasható.

hirek/2023/augusztus/2-21.jpg