Vidék

Szépkorúak Találkozója volt Lázáriban - KÉPGALÉRIA

2025.10.27 - 10:34
A község régebb óta fiataljait hívta a lázári kultúrházba, egy tartalmas vasárnap délutánt eltölteni a községi RMDSZ.

Emlékidéző beszélgetés, önfeledt szórakozás, kedélyes nótázás és díszebéd volt a része azoknak, akik elfogadták az RMDSZ Lázári Szervezete elnökének meghívását és elmentek az október 26-ai III. Szépkorúak Lázári Találkozójára.

A résztvevőket Béres Antal polgármester, RMDSZ-elnök és Deme József alpolgármeste köszöntötték, külön kiemelve Román Antal (90) jelenlétét, aki az esemény legkorosabb résztvevője volt és elhangzott Ilku József neve is aki a maga 94 évével a község legidősebb lakosa, azonban a találkozón sajnos nem tudott részt venni.
A találkozón elismerő oklevelet kaptak a községben ötven évvel ezelőtt házasodott és élő házaspárjai.

A közös délután első fellépői a Harag György Társulat színészei voltak: Méhes Kati, Bogár Barbara és Szabó János Szilárd, akik rövid színdarabokkal, tréfákkal, anekdotákkal, dalokkal és táncokkal szórakoztatták a közönséget.

A Budapestről érkezett Maksa Zoltán humorista komoly dolgokról is beszélt, például Lázári „ízléses szépségét” vette észre érkeztében, ami szerinte azt mutatja, hogy az évek során olyan közösség formálta ezt, amelyik példaként állhat a ma fiatal generációk tagjai előtt. Beavatta a közönséget nyolcvanon is túl járó édesanyja által vallott örök-élet-titkába: humor, elengedés, elfogadás.

Mielőtt Dódi és társa vette volna át a színpadot, hogy magyar nótákat énekeljen és mulatóst játsszon, a lázári Király Mónika szavalta el József Attila Mama című versét.

Míg szólt a nótaszó, a lázári tanácsosok feltálalták a vasárnapi, késői ebédet: radóci csorba és tejfölös csirkepaprikás nokedlivel volt a menű. A szórakoztató előadások után az estébe nyúló találkozó kedélyes beszélgetéssel, nosztalgiázással, nótázással telt.

Princz Csaba
(A szerző felvételei)
 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Március 15. Nagypeleskén: A fiatalok váltják valóra a jövőt - KÉPGALÉRIA

A Petőfi-emlékműnél elhangzott: Ez a nap nemcsak a szabadság és a hazaszeretet, hanem a polgári jogok ünnepe is.
Vidék

Március 15.: közös ünnep a Kárpát-medencében – KÉPGALÉRIA

178 éve nemcsak a magyarok számára mutatta meg magát a szabadság. Színes, szép ünnepet szerveztek Lázáriban március idusán.
Vidék

Egyhektáros park is készül a sándorhomoki kúriánál

Hamarosan kész az épület restaurálása, a bútorzat már úton, most a zöldövezet kialakításáról döntött a községi tanács.