Szatmár megye

Szépen játszottak – VIII. Batizi focikupa

2023.06.20 - 17:39
Jókedv, futballszeretet, játék, egymásra figyelés, közösség, felszabadult hangulat, harmadik félidő. Nyolcadik alkalommal szervezték meg a jó hangulatáról híres, közösségépítés szempontjából kiemelkedő Batizi András Foci Kupát Batizon.

Vasárnap kora délután a batizi református templomban tartották a megnyitót, ahol a csapatok kapitányai mellett dr. Király Lajos esperes és házigazda lelkipásztor és Muresan Ioan helyi polgármester köszöntött. Egyperces néma csenddel adóztak a torna történetének két meghatározó személyisége emléke előtt, akik már sajnos nem lehettek jelen, hiszen elmentek a mindenélők útján: dr. Vass Zoltán laboratóriumi főorvos és dr. Lupşa Aurel (Zagalo) aneszteziológus altatóorvos. Emlékük legyen áldott!

hirek/2023/junius/papfoci-batiz/f9.jpg

Az ünnepi megnyitó után a hat csapat és szurkolóik átvonultak a helyi iskola udvarára, ahol dr. Gavalla Kulcsár Judit FIFA bírónő, a Tokaji Református Egyházközség (Batiz testvérgyülekezete) presbitere és Gyüre Levente megyei első osztályú játékvezető, szintén tokaji presbiter kezdősípjára elindult a bajnokság.

A B csoport első meccsével indult a mérkőzéssorozat. A tornán debütáló színészek prömiere a lelkipásztorokkal szemben ugyan balul sikerült, (0-4) de mindenképpen elmondható: jelenlétükkel emelték a hangulatot. A kolozsvári főkonzulátus csapata kettővel győzött a színészek ellen, így a lelkipásztorok számára elég volt egy gól nélküli döntetlen is a csoportelsőség megszerzéséhez.

hirek/2023/junius/papfoci-batiz/f2.jpg

Az A csoportban a címvédő orvosok számára nem sok babér jutott, a vállalkozók és a presbiterek is győzni tudtak ellenük. Szoros meccseken aztán a vállalkozók kerültek a csoport élére.

Az egyházi elődöntőn a presbiterek kettővel mentek a szünetben, a lelkipásztorok ugyan egyenlítettek az utolsó pillanatban, de a büntetőrúgások „idegőrlő” pillanatait a presbiterek bírták jobban. Büntetőrúgások döntöttek a másik elődöntőben is a vállalkozók a konzulátus csapatát múlták felül. Az ötödik helyért játszott meccsen az orvosok a színművészeket, a harmadik helyért a lelkészek a konzulátus csapatát győzték le. A döntőben a vállalkozók csapata 2-0-ra múlta fölül a presbitereket, higgadt és okos játékkal.

hirek/2023/junius/papfoci-batiz/f7.jpg

A bajnokság legjobb játékosa a vállalkozók csapatából Nagy István lett, a fair play díjat pedig a színművészek nyerték el: szépen játszottak – de ez máskor is elmondható róluk.
Voltak szép futballjelenek is, de mégis a harmadikfélidő volt a legminőségibb, amikor csapathovatartozáson fölülemelkedve, együtt élték meg a közösség értékes pillanatait. Köszönet a szervezésért!

Rácz Ervin

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!