A szatmárnémeti adóhivatal jobban várja a Károlyi úti mall megépítését, mint azok, akiknek készül, csak az ingatlanadókból évi 200 000 eurós bevétele lesz a megyeszékhelynek, ha készen lesz.
A szatmárnémeti városi adószedők már jó előre számítgatják, mennyit fizet majd be a város kasszájába a NEPI által építendő Megamall, ha elkészül és teljes kapacitáson üzemel majd. Jövőbeli, de biztos bevételként kezelik az épület- és telekadóját a beruházásnak, mert ez fix bevételt jelent majd a városnak, de megpróbálták megbecsülni azt is, hogy a mallban dolgozók fizetései után mennyi jut a városnak, és ott van még a bevásárlóközpontban lebonyolított forgalom után fizetendő áfa városnak jutó hányada is. Dan Mirel adóhivatali osztályvezető megkeresésünkre kiszámolta: hét–nyolc millió euróra taksálják a két híd közé tervezett mall épületének értékét, ennek 1,5 százalékát fogja minden évben épületadóként befizetni a tulajdonos, ez 100 000 euró körüli bevételt jelent. Hasonló összeget fog fizetni három hektáros telkéért is a mall gazdája, ez egy központi elhelyezkedésű, A övezeti beépített telek lesz, mutatott rá Mirel, ennek szintén 100 000 euróra becsüli az adóvonzatát. Ez a két összeg biztos és előre kiszámolható bevétele lesz a városnak, de emellett két másik típusú bevételnek is forrása lesz a Megamall. Ha például száz alkalmazott dolgozik majd ott, akiknek a bérjárulékainak egy hányadát szintén a város kapja majd, az nagyjából 26 000 eurós éves bevételt jelent a városnak. De pénzhez jut majd a város abból is, ha megindul a forgalom a bevásárlóközpontban, mert a most 19 százalékos hozzáadott értékadó (TVA) 38 százalékát visszautalja a városnak a pénzügyminisztérium. Ez a legbizonytalanabb bevételfajta, amit a Megamall termelhet a városnak, de ez óriási értékű is lehet, figyelmeztet Mirel, abban az esetben főleg, ha a beruházó tényleg a város hatvan kilométeres körzetéből vár vásárlókat. Azonban hogy nagyságrendileg mennyit is jelent ez a hatalmas összeg, azt ma megbecsülni sem lehet.
Princz Csaba