Sport

Szép Márton a megye első bajnoka

2016.01.27 - 16:38

Az egyéni küzdelmekben szerdán kiosztott négy éremből három került szatmári párbajtőrvívó nyakába: Szép az első, Mácska és Szilágyi a harmadik helyen zárt a juniorok bajnokságán.

Akárcsak tavaly, idén is a Szatmárnémeti SK junior korosztályos párbajtőrvívói szerezték meg a megye első egyéni bajnoki aranyérmét: szerdán Szép Márton Craiován állhatott a dobogó legfelső fokára. Az SZSK ezzel megvédte az egyéni aranyérmet, hiszen tavaly a 15 éves Mácska Ádámot ünnepelhették a juniorverseny végén. Idén viszont egy tuson múlt, hogy szatmári finálét rendezhessenek: a címvédő Mácska 15–14-re kikapott az elődöntőben a 2014-es bronzérmes Cosmin Epurescutól (CSA Steaua), így idén meg kellett elégednie a harmadik hellyel. A másik ágon Szép Márton a csapattársát, Szilágyi Balázst győzte le az elődöntőben, a fináléban pedig semmit nem bízott a véletlenre, és végig magabiztosan vívva 15–7-re verte Epurescut.

„Ez némi elégtétel azután, hogy a kadetteknél idén csak egy bronzérmet hoztunk össze a fiúk csapatversenyében. Kissé sajnálom, hogy nem rendeztek szatmári finálét, de így is örülünk annak, hogy négyből három érmet sikerült szereznünk az első napon” — összegzett röviden az SZSK érdemes edzője, Csiszár Ferenc. A legjobb nyolc között zárt Alex Oroian is (6. hely) – aki a negyeddöntőben Szilágyitól kapott ki 15–10-re –, így a szatmári alakulat edzői okkal bízhatnak abban, hogy a legények csütörtökön, a csapatversenyben is ünnepeltek lesznek. Az SZSK csütörtökön címvédőként lép pástra

A Szatmári klub egyébként több mint két év kimaradás után tavaly tért vissza a juniorok küzdelmében. Tavaly az egyéni és a csapatverseny bajnoki címét elhozták, talán idén sikerül megismételni a bravúrt.

Archív felvétel