Jól játszott a Tasnádi Unirea Alsógáldon szombaton, a vezetést is megszerezték, de a hazaiak fordítottak, és hiába az egyenlítés, végül a Fehér megyeiek nyertek egy szerencsés góllal. Bár Cherecheș volt a legjobb, az ellenfél győztes góljánál nagyot hibázott.
Gólgazdag mérkőzésen szenvedett vereséget a szezon utolsó idegenbeli mérkőzésén a Tasnádi Unirea. A Cristian Popa, Ovidiu Suciu edzőpáros legényei 3–2-re kaptak ki Alsógáldon, és ezzel az is eldőlt, hogy a Liga 3 5-ös csoportjában a 9. helyen zárja az idényt.
A szombati találkozón a Fehér megyei ellenfél határozottabban játszott, és érezhetően bizonyítani szeretett volna, hogy az ezt megelőző hazai meccsen elszenvedett csúfos vereség csak egy baleset volt. Vagyis, a sereghajtó Dési Unireának szerencséje volt a két héttel ezelőtti találkozón, és lohasználva az alsógáldiak gyenge játékát, 1–0-ra nyertek itt. Vélhetően szombaton is bevillant nekik ez a kép, amikor a tasnádiak is vezetést szereztek: a 11 percben Stanciu bal oldali szöglete után a hazaiak csak röviden tudtak felszabadítani, a visszafordított labda pedig zavart okozott a védelemben és Székely sarokkal, közelről a kapuba küldte a labdát (0–1).
Az alsógáldiak egyre jobban nyomtak Cherecheșnek pedig egyre több feladat jutott a tasnádiak kapujában. A 22. születésnapját aznap ünneplő hálőr állta a sarat, viszont a védősor elaludthatott a 21. percben, amikor a hazaiaknak sikerült egyenlíteni: Marius Cristea jobb oldali beadásánál Lupșan középről, az ötösről, zavartalanul fejelhetett a jobb alsó sarokba (1–1).
A szünetig nem változott a meccs képe a pályán, és szerencsére az állás is változtlan maradt. A tasnádi hátsó sor is magához tért, így a hazaiaknak egy felállt védelemmel szemben csak távoli lövésekkel volt esélye. Így körbelőtték Cherecheș kapuját vagy, ha eltalálták a kapu területét, akkor a hálóőr a helyén állt. Az 54. percben viszont az ünnepelt is tehetetlen volt, amikor Boancă bal oldalról előre ívelt labdáját Costea csúsztatta fejjel a felső léc alá (2–1).
Korán fordított ugyan az Industria, de az Unirea nem omlott össze. Bolba beállításával a jobboldali kontrák is veszélyesebbek voltak, sőt, a 70. percben a tasnádi srác ki is egyenlített, miután egymaga harcolt a labdáért, majd laposan, erőből a hosszú sarokba bombázott (2–2).
Sajnos nem ez maradt a végeredmény, de ebben ezúttal benne volt Chrecheș is, aki hatalmasat hibázott a 81. percben: egy szöglet után a szatmári hálóőr árnyékra vetődött, a védők sem tudnak felszabadítani, Boancă pedig — többszöri próbálkozás után – a kapujába visszatérő Cherecheșre rúgta a labdát, aki belebotlott a lasztiba, és a hálóba küldte azt (3–2).
A hajrában már nem volt ereje a tasnádi alakulatnak, hogy egyenlítsen, a hazaik a meccs végéig mezőnyfölényben maradtak, az eredmény pedig nem változott.
A Tasnádi Unirea ugyan pontokat vesztett Alsógáldon, azonban a játék minőségére nem lehet panasz. Cristi Popa megtizedelt kerettel utazott a mérkőzés napján 230 kilométert a Fehér megyei településig, és közel négy órás út után álltak fel a bajnoki mérkőzésen.
Jövő szombat 18 órától hazai pályán zárja az idényt a Tasnádi Unirea. A Kolozsvári CFR II érkezik vendégként, így egy jó csapat elleni találkozón búcsúzhat közönségétől az a legénység, amely több mint két évtized után hozott ismét divíziós meccseket Tasnádra.
Liga 3, 5-ös csoport, 29. forduló
Alsógáldi Industria – Tasnádi Unirea 3–2 (1–1)
Gólszerzők: Lupșan (21. perc), Costea (54.), Cherecheș (81. – öngól), illetve Székely (11.), Bolba (70.)
Unirea: Cherecheș (Kerezsi 86. perc) – Palinceac, M. Silaghi, Parnău, Ciul, R. Silaghi, Stanciu (M. Popa 76.), Cubaș, Székely, Nemeș (Bolba 55.), Cădar (Nagy 66.). Vezetőedző: Cristian Popa.
Szászrégeni Avântul – Kolozsvári Universitatea 1–4
Szászmedgyesi Gaz Metan II – Felei FC 0–6
Gyulafehérvári Unirea – Radnóti SK 3–2
Dési Unirea – Magyarigeni Performanţa 1–2
Lénárdfalvi ACS – Kolozsvári Sănătatea 2–1
Játék nélkül
Kudzsiri Metalurgistul – Vidombáki Viitorul 3–0
Szabadnapos volt
Kolozsvári CFR II
1
Universitatea
27
23
2
2
84–15
71
2
Lénárdfalva
27
17
4
6
56–25
55
3
Magyarigen
27
16
6
5
56–30
54
4
Kudzsir
27
15
6
6
47–28
51
5
Alsógáld
27
15
5
7
46–33
50
6
Gyulafehérvár
27
13
6
8
43–34
45
7
CFR II
27
13
5
9
53–34
44
8
Sănătatea
27
11
9
7
47–25
42
9
TASNÁD
27
11
4
12
38–48
37
10
Felek
27
8
8
11
37–42
32
11
Szászrégen
27
9
5
13
33–43
32
12
Gaz Metan II
27
6
5
16
26–57
23
13
Dés
28
5
2
21
21–55
17
14
Radnót
27
3
7
17
36–71
16
15
Vidombák
27
1
0
26
15–98
3*
* Visszalépett a bajnokságból.
Szöveg: Pesek Attila
Képek: ziarulunirea.ro