Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter a Facebook-oldalán közölte, hogy az országos véglegesítő vizsga írásbeli próbájának óvás előtti eredményei a definitivat.edu.ro oldalon érhetők el. A sikeres vizsgázók száma mintegy 10 százalékkal nagyobb, mint tavaly, amikor az óvás előtti eredmények szerint 5784-en mentek át a vizsgán - tette hozzá.
A miniszter gratulált a vizsgán sikeresen szereplő pedagógusoknak, és sok sikert kívánt azoknak, akik kedden részt vesznek a tanári állások betöltésére szervezett országos versenyvizsgán. A véglegesítő vizsga eredményeit kedden 20 óráig és szerdán 12 óráig lehet megóvni a vizsgaközpontokban. A végleges eredményeket július 27-én teszik közzé a vizsgaközpontokban és az oktatási minisztérium honlapján. A vizsgán 9269 jelölt vett részt.
10-es is van Szatmárban
A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint, a megyében 183 jelölt (a részvételre jogosult 188 jelölt 97,34%-a) jelent meg az idei véglegesítő vizsgán, ők 34 tantárgyból írásbeliztek. Közülük 4 jelölt (2,18%) visszalépett. Ennek eredményeként 179 jelölt dolgozatát kellett értékelni.
A dolgozatok közül 122 ért el 7 és 10 közötti osztályzatot, 5 jelölt a 9,50–9,99 közötti tartományban végzett, 1 jelölt dolgozatát pedig 10-esre értékelték, matematikából. 11 jelölt dolgozata kapott 5 alatti osztályzatot.
Ezen eredmények alapján 117 pedagógus (65,36%) ment át a vizsgán, és ezzel elnyerte a véglegesített pedagógusi státuszt (definitivare) – közülük 1 pedagógus 10-es átlaggal teljesítette a vizsgát. A sikeresen vizsgázó oktatók jogot szereznek a közoktatásban való tanításra.
Emlékeztetőül: az írásbeli vizsga a vizsga szerkezetének része, az ezen a próbán szerzett jegy 70%-os súllyal számít bele a végső átlagba. A sikeres vizsgához a jelöltnek legalább 8-as átlagot kell elérnie, amelyet a vizsga összes részének (beleértve az írásbeli próbát is) súlyozott átlagaként számítanak ki.
Hírszerkesztő