Sport

Szenvedő csapat lesz az Olimpia ellenfele

2016.11.22 - 15:04

Az idényt remekül kezdő, viszont az utóbbi öt meccsét elvesztő alakulat érkezik ma Szatmárnémetibe, hogy megmérkőzzön az Olimpiával. Az Oli – Foresta találkozó 14 órakor kezdődik.

A papírforma szerint a Szatmárnémeti FC Olimpia sikere várható a szerdai bajnoki mérkőzésen, ugyanis Bogdan Andone edző legénysége a labdarúgó másodosztály tizedik helyén tanyázó Foresta Suceava együttest fogadja a 14 órakor kezdődő találkozón. Viszont a vendégek játékoskeretének értékét és valós játéktudását tekintve elmondható, hogy újabb nagyon nehéz meccs vár a sárga-kékekre. A moldovai alakulat a 10. forduló után a táblázat harmadik helyén állt és négy mérkőzésen keresztül tudta őrizni ezt a pozíciót. Viszont a Steaua elleni kupamérkőzés után (azt a meccset elvesztette a Suceava) mintha kifordították volna Forestat: sorozatban öt bajnoki meccset vesztettek el, a gólkülönbség pedig ijesztő egy olyan együttesnek, amely dobogós helyre vágyott még az idény elején: 3 rúgott és 14 kapott gól öt meccsen. Legutóbb október 9-én tudtak nyerni a Mioveni ellen, odahaza, azután viszont a Brassói FC, a Nagyváradi Luceafărul, a CS Afumați, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (6–1-re) és a Bukaresti Juventus verte a Forestat. Cristian Popovici edző szerint viszont a legénysége játékán már javulást látott, így bizakodva tekintenek a szerdai találkozó elé.

Az Olimpia viszont remek szériát tud maga mögött: nyolc veretlen bajnoki mérkőzés. Ebből öt győzelem és három döntetlen, illetve 14–6-os gólkülönbség. Ez egészen az 5. helyre vitte a szatmári alakulatot, amely a mai meccs előtt hat ponttal előzi meg a Forestat. És mindenhaz hozzátartózik, hogy bajnoki mérkőzésen az Oli hazai pályán veretlen.

Viszont a szatmári legények játékában egy jelentős visszaesés volt észlelhető az utóbbi meccseken. Andone szerint a pályák egyre romló minősége miatt a legénysége már nem tudja ugyanazt, a labdabirtokláson alapuló játékost nyújtani.

Az FC Olimpia – Foresta mérkőzés 14 órakor kezdődik és a Digi Sport, illetve a Dolce Sport közvetíti.

Liga 2, 18. forduló

Kedd

Nagyváradi Luceafărul – Brassói FC (14 óra, Digi Sport, Dolce Sport)

Szerda

CS Afumaţi – CS Mioveni (12 óra, Digi Sport, Dolce Sport)

Szatmárnémeti FC Olimpia – Foresta Suceava (14 óra, Digi Sport, Dolce Sport)

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Resicabányai Metalul

Bukaresti Juventus – Dacia Unirea Brăila

Dunărea Călăraşi – CSM Râmnicu Vâlcea

Tatrangi Unirea – Chindia Târgovişte

Temesvári ASU Poli – CS Baloteşti.

Az Academica Clinceni és az Aradi UTA Bătrâna Doamnă szabadnaposak.