Külföld

Szentté avatták Teréz anyát

2016.09.04 - 14:20

Több tízezer hívő előtt I. Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője szentté avatta Teréz anyát a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délelőtt.

 

Már hajnalban elkezdtek gyűlni a zarándokok a helyszínen, több nemzetközi vezető is tiszteletét tette az eseményen, írja a BBC. A szentmisén Angelo Amato érsek először röviden felolvasta Teréz anya életrajzát, majd kérte a pápát, hogy kanonizálja a szentek között. Ferenc pápa ezután ezekkel a szavakkal a szentek sorába vette:

Kellő mérlegelés és az isteni közbenjárásért folyamodó imádságok után, kikérve püspök testvéreink tanácsát, kinyilvánítjuk, hogy Boldog Kalkuttai Teréz szent volt, felvezetjük a szentjeink közé, elvárva, hogy őt az egész egyház tisztelje!

 

Prédikációjában a megszentelt élet és a nőiesség alakjának nevezte, akinek mindennél szentebb volt az emberi élet. Méltatta nagylelkűségét és önfeláldozását.