Vannak emberek, akik megérzik, hogy Isten önátadó szeretetére hasonló szeretettel lehet csak válaszolni — elmélkedett Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök az egyházmegye területén szolgáló szerzetesek előtt tegnap, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye területén szolgáló szerzeteseket hívta meg Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a szatmárnémeti Székesegyházba, hogy világnapjukon köszönthesse őket. A szerzetesek egy-egy gyertyát kaptak ajándékba, amit a tizenegy órás bevonulásra már meg is gyújtottak. A püspök atya ekkor asszisztenciával a jobb mellékoltárhoz vonult, ahol a hívek egy külön erre az alkalomra felállított asztalra helyezték gyertyáikat.

„Negyven napja Urunk születésének örömünnepét ültük, és ma van az a boldog nap, amikor arra emlékezünk, hogy Jézust Szűz Mária és Szent József bemutatta a templomban. Ő ezáltal látszólag csak az ószövetségi törvényt teljesítette, voltaképpen azonban hívő népével találkozott. Azok a jámbor öregek, akik a Szentlélek késztetésére a templomba mentek és ott, szintén a Szentlélektől megvilágosítva felismerték az Urat, örvendező lélekkel tettek tanúságot róla. Hozzájuk hasonlóan mi is eljöttünk a templomba, az Isten házába, hogy találkozzunk Krisztussal, és felismerjük a kenyértörésben addig is, amíg nyilvánvaló dicsőségben el nem jön” — szólt a gyertyák megáldását megelőzően. A püspök ezután a szenteltvízzel végigvonult a templomon, meghintve a híveket is.

Szentbeszédében a világba megérkező fényről, Jézus Krisztusról elmélkedett, majd a dicsőség és kereszt együttesét szemlélte: „Ahogy az evangéliumban hallottuk, a gyermek Jézus világosság a pogányoknak, és dicsőség a választott nép tagjainak. A fény jelentőségét pedig igazából csak a sötét beálltakor mérhetjük le. (...) Mi a dicsőség? Emberi módon sokféleképpen el tudjuk képzelni, de a mai ünnep egy másféle dicsőségről szól. Nem csak ünnepélyes diadalmenetről, hiszen Isten dicsősége kézen fogva jár a kereszttel. Az a dicsőség, amely megjelent mint világosság, a kereszt sötétségében lesz nyilvánvaló és ragyogó.”

A szerzetesekhez buzdítással fordult: „Vannak emberek, akik megérzik, hogy Isten önátadó szeretetére hasonló szeretettel lehet csak válaszolni. Ők elindulnak ennek a szeretetnek az útján. De ez a dicsőség a mi életünkben is sokszor a kereszt sötétségében, annak éjszakájában lesz ragyogó. Nem csak egyeseknek kínálja fel Isten az Ő szeretetét, hanem minden keresztény embernek. Mindenkinek törekednie kell Isten dicsőségébe belépni, engedni Isten világosságát a lelkébe, hogy rajta keresztül is látható legyen a világban. De vannak olyanok, akik külön fogadalmakkal kötelezik el magukat Isten dicsőségének a szolgálatára. Ezek ti vagytok, kedves szerzetes testvérek, vigyétek Isten örömét a világba. Az Istennek szentelt ember számára a legszebb példakép a Boldogságos Szűzanya kell hogy legyen. Ő örömmel fogadta Isten ajándékát, és végezte azt, amit Isten rábízott, de ott állt a kereszt alatt is, és részese volt a szenvedésnek is. Amikor szenved, Ő akkor is a Boldogasszony, mert tudja, hogy a dicsőség és a kereszt összetartozik. Testvérek, kereszt van az életünkben és lesz is, de van erőforrás is, ahonnan meríthetünk!”

Végül köszönetet mondott a szerzeteseknek: „Az egyházmegye nevében köszönetet mondok nektek azért a munkáért, amit végeztek Isten dicsőségére. Ti példát adtok arra is, hogyan kell a keresztet vinni, és minden nap újra és újra fölvenni.”

A szentmise után Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök közös ebéden vett részt a szerzetesekkel, majd beszélgetésre hívta őket.