Nagykároly

Szenteste idén is megteltek hívekkel a nagykárolyi református templomok

2016.12.27 - 19:30

Nagykárolyban mind a két istentiszteleten zsúfolásig telve volt a templom.

A belvárosiak ünnepségén Tukacs József, a kertvárosiakén pedig Bencze-Kádár Orsolya prédikált. Az istentiszteleteket a gyermekek műsorai tették szebbé és gazdagabbá. Bencze-Kádár Orsolya Máté evangéliumából olvasta fel az alapigét, a kilencedik és tizedik verseket. A betlehemi csillag három jellemzőjét emelte ki. A református templomok tornyán csillag emlékeztet Jézus születésére. Ez a csillag jelenti azt, hogy Isten az ember felé fordult. Ugyanakkor a csillag ragyogása fényt hoz, ez győzi le ma is a bennünk levő félelem sötétségét.

Az igehirdetést követően a gyülekezet kórusának énekét hallgathatták meg a hívek, majd a Nagykárolyi 1-es Számú Napköziotthon Petri úti óvodásainak A betlehemi fogadós elnevezésű műsorát. Őket a kertvárosi vallásórások Amiről a csillagok mesélnek címet viselő előadása követte. A vallásórás gyermekeket Tolnay Adrien készítette fel. Az ünnepi istentisztelet a Csendes éj eléneklésével záródott.