Szatmárnémeti

Szent Márton ünnepe Szatmárnémetiben

2013.11.13 - 09:49

A szatmári Gemeinsam Német Ifjúsági szervezet a Johann Ettinger Líceummal és a Kálvária-templom német közösségével együtt november 14-én Szent Márton-napi ünnepséget szervez.

 

A rendezvényen idén körülbelül 600 gyermek részvételére számítanak a szervezők, német és magyar csoportos óvodásokra, a német líceum kisiskolásaira, valamint ezek partnerosztályaira Krasznabéltekről, a szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola tanulóira és a Kálvária-templom román közösségének tagjaira. A gyermekek Szent Márton példáját követve segítenek a rászorulókon, saját készítésű lámpásaikba a gyertyákat a német líceum és a Gemeinsam önkénteseitől vásárolják meg karitatív szándékkal. Az összegyűjtött adományt a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a fogyatékkal élő gyermekek megsegítésére fordítja.

A rendezvény 16.45 órakor a Kálvária-templomban kezdődik, ahol a kicsiket, óvodásokat, az előkészítő és első osztályosokat a német és a román közösség plébánosai fogadják. A Márton-napi felvonulás 17.30 órakor indul a szatmárnémeti Székesegyház elől a mezőfényi, csomaközi és csanálosi fúvósok egyesített zenekarának vezetésével. A gyermekek tanítóikkal és szüleikkel közösen készített lámpásaikkal fognak vonulni. A menet tagjai megkerülve a központi parkot, a Kálvária-templomhoz érkeznek, ahol a II—IV. osztályos gyermekek részére rendeznek programot. A gyermekek Márton-napi énekeket énekelnek, és három nyelven imádkoznak. A Kálvária-templom közösségeinek plébánosai mesélnek a gyermekeknek Szent Márton jó cselekedeteirő, és az önkéntesek ünnepélyes keretek között átadják az általuk összegyűjtött adományt a fogyatékkal élő gyermekek megsegítésére a Caritas igazgatónőjének. Az áldás után a gyermekek, szüleik kíséretében, énekelve kivonulnak a templomból — tájékoztatott Gabriela Rist tanítónő, szervező.