Szatmárnémeti

Szent István–nap Csengerben

2013.08.19 - 09:49

Csenger város szombaton tartotta meg a hivatalos Szent István–napi ünnepséget, amelyre nagyon sokat érkeztek Szatmár megyéből is, köztük Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

 

Az ünneplőket Forján Zsolt, Csenger város polgármestere köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy az erősödő magyar összefogás látható jele az, hogy a határon túlról is egyre többen tartják fontosnak azt, hogy együtt ünnepeljük államalapító szent királyunk ünnepét és együtt adjunk hálát az új kenyérért. Az idei ünnepség ünnepi szónoka Bayer Zsolt publicista volt, aki többek között ezt mondta: „Akire egy egész nép emlékezik, az örök életű. Szent királyunk itt van közöttünk, mi pedig fejet hajtva alázattal számot adunk, mit végeztünk el ezer év alatt. Megőriztük a hazát. Csonkán, darabokban, megtépázva, de megőriztük. S ha számba vesszük, mennyien fenekedtek ellenünk ezer esztendő alatt, mennyien nem akarták, hogy legyen hazánk itt, Európa közepén, akkor elmondhatjuk, ez igaz siker, igaz győzelem. Nehéz sorsú népnek ennyi a győzelem: a megmaradás. A mégis megmaradás… A hitet is megtartottuk. Állnak a kereszténység templomai. A nyáj megfogyatkozott, itt–ott szétszéledt, van, ahol már csak az öregek reszkető keze forgatja vasárnaponként a Bibliát, de a hit azért parázslik. S ha számba vesszük micsoda erők fenekedtek mifelénk a kereszténység ellen, ebben az utolsó száz esztendőben, akkor elmondhatjuk, a hit megtartása igazi győzelem. Sokan azt sem akarják, hogy atyáink szokásait követve megőrizzük a hagyományt, nem akarják, hogy a magyar magyar módon éljen, magyar maradjon. Minden rajtunk múlik. Az akaraton. Akarjuk–e, hogy a gyermekeink és az unokáink is magyarként éljenek, atyáink törvénye és szokásai szerint. Most fogadjuk, hogy megőrizzük a hazát, megőrizzük a hitet, megőrizzük az atyák törvényeit, a következő ezer esztendőre is”.

Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke megtisztelőnek tartotta, hogy jelen lehet a magyarok nemzeti ünnepén. Hangsúlyozta, hogy a két megye az utóbbi időszakban jelentős eredményeket ért el, a cél az, hogy minél több közös, a határon átnyúló projektet készítsenek, mert ez mindkét oldal számára előnyös lehet. Beszédét így zárta:„Szatmár és Szabolcs–Szatmár–Bereg megyének közös történelme, közös múltja van, erre a múltra, a közös hagyományokra kell építeni. Isten áldja meg Magyarországot! Isten áldja meg megyéinket!”

Az ünnepi műsort követően a csengeriek és a szatmáriak arról tárgyaltak, milyen módon lehetne bővíteni a kapcsolatokat.

Elek György