Vidék

Szent Anna búcsúk lesznek jövő héten

2016.07.22 - 15:32

Kiemelt tisztelet övezi Szent Annát az egyházmegye öt településén is - hamarosan búcsút ünnepelnek.

 

A Boldogságos Szűz Mária szülei Joákim és Anna. Az ünnep a 13-14. században terjedt el Európában, annak az érdeklődésnek a következményeként, amellyel Krisztus emberi természete és emberi valósága felé fordultak a hívők. Ez az érdeklődés a keresztes háborúkból visszatért lovagok elbeszélései nyomán éledt föl, és kiterjedt Jézus szülőföldjére és rokonságára is. Érthető, hogy az Üdvözítő nagyszülei iránti tisztelet is felélénkült.

 

Az ünnep dátuma egy templom fölszentelésének évfordulójából adódott. A régi hagyomány ugyanis úgy tartotta, hogy Mária Jeruzsálemben született, és szülőháza, Anna asszony háza a Bethesda-tó közelében állt. Az 5-6. században e föltételezett születési hely fölé bazilikát építettek, s ennek fölszentelési napja volt július 26.

 

A bizánci rítusban július 25-én ülik Szent Anna asszony halála napját, amely napon Konstantinápolyban 550 körül templomot szenteltek a tiszteletére. Nyugaton a 12. századtól terjedt el a július 26-i ünnep. V. Pius pápa 1568-ban eltörölte, de 1583-ban ismét felvették a római naptárba. Szent Joákimot 1584-től március 20-án, 1738-tól a Nagyboldogasszony oktávája utáni vasárnapon, 1913-tól augusztus 16-án ünnepelték. 1969-ben egy napra tették Szent Annával.

 

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében Kálmándon, Felsővisón, Kisbábonyban, Szinfaluban, és Nagytarnán ünneplik Szent Anna titulusára szentelt templomuk/kápolnájuk búcsúját.

Nagytarnán és Kisbábonyban vasárnap, délután egy órától tartják a búcsúmisét. Előbbi helyen Vass Loránd szinérváraljai i.h. lelkész, míg utóbbin Simon Attila, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa mond szentbeszédet. Szinfalun is vasárnap lesz a búcsú, de délután négytől, Pakot Géza SJ, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa szónoklatával.

 

Kálmándon az ünnep napján, kedden délelőtt tizenegy órától tartják a templom búcsúját - itt szintén Pakot Géza SJ prédikál, Felsővisón pedig aznap este hattól kezdődik a búcsúmise - Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes mond szentbeszédet a szentmisében.