Ha ismerősökkel találkozunk, elmaradhatatlan a köszönés, legtöbb esetben a kézfogás. A köszönés a kommunikáció elkezdése, vagyis a beszélgetés elindítása, majd annak a befejezése, a másik emberrel történő viszony kifejezése. A köszönésből sok mindenre lehet következtetni a másik ember kultúrájáról. Egyes korok és kultúrák nagyon gondosan kidolgozott köszöntési szokásokkal rendelkeztek. Más-más korokban, más-más kultúrákban különböző köszönési formákat alakítottak ki, ezek elterjedtek és rövid időn belül természetessé váltak. A köszönést gyakran követi kézfogás, célja a bizalom, a tisztelet, az egyensúly és az egyenlőség közvetítése. 

Mindezt azért mondom el, mert ezek az évszázados, évezredes szokások elkezdtek háttérbe szorulni, megszűnőben vannak a rokoni, a baráti, a szomszédi kapcsolatok, elmarad a köszönés, a kézfogás, a beszélgetések. Számtalan esetben családon belül is elhidegül az együttlét.
Egy új, széles körű ismeretségi forma alakult ki a Facebookon, ahol egyre több ember büszkélkedik azzal, hogy ismerőseinek a száma elérte az ötezret. Nem kevés, de mélyen elgondolkodtató. Bárkit be lehet jelölni ismerősnek, bármilyen bejelölő kérését el lehet fogadni anélkül, hogy az illető személyek ismernék egymást. Egy felmérés szerint vannak olyan személyek, akik a facebookos ismerőseik alig húsz százalékát ismerik személyesen. Gyakori az is, hogy Messengeren rendszeresen tartják a kapcsolatot, de az utcán, ha találkoznak, köszönés nélkül mennek el egymás mellett. Vannak ismerőseink, akikről a Facebook-bejegyzések alapján sokat el tudunk mondani, de nem tudjuk, milyen a hangjuk, ha valamilyen módon egy társaságba kerülünk, zavarba jövünk, mert nem tudjuk, hogyan szólítsuk meg egymást, ki legyen a kezdeményező, és egyáltalán, személyesen miről beszélhetnénk. 

Mit értünk ma az ismerős szó alatt? Azt, akivel ha találkozom, köszönök és ő visszaköszön, akivel kezet fogok és elbeszélgetek valamiről? Azt, akit ha rég nem látok, felhívom telefonon? Hol kezdődik és hol ér véget az ismerős fogalom? Mikor lesz egy ismerősből barát? A „széles ismeretségi kör” akkor az igazi, ha az „közösségi kör”-ként is megállja a helyét, kialakul egy azonos érdeklődési szint, a kör tagjai azonosan gondolkodnak, hasonló témakörben kutakodnak, közös területeken mozognak, ha nem is teljes mértékben, de vannak közös pontok.
Személyes ismerősöm egészen lazán kezeli a témát. Egyetért azzal, hogy kell köszönni, kell a kézfogás, de neki is van közel ötezer facebookos ismerőse, közülük körülbelül százzal van rendszeres online kapcsolata, de nagyon kevesen vannak azok, akiknek találkozáskor köszön, kezet fog velük, és megáll néhány szóra beszélgetni. Számára is az online az igazi, azt viszont nem tudja megmagyarázni, hogy miért.

Az online beszélgetésen kimarad a kézfogás. Az ebből adódó beidegződésből gyakran a személyes találkozásokon is, és ezt most lehet magyarázni a járványvédelmi intézkedésekkel, ami százszázalékosan elfogadható, nem kizárt viszont, hogy a járvány lecsengése után sem lesz szokás. Az online beszélgetéseken a köszönés is kezd elmaradni. Amikor az utcán, a bevásárlóközpontokban… nincs sok időnk az írásra, a szavakat is lerövidítjük, hogy mielőbb befejezzük a beszélgetést, és mehessünk tovább. Ebből az is következik, hogy a személyes találkozásokon is igyekszünk túl lenni a formaságokon, hogy több idő maradjon a lényegre. A leggyakoribb az, hogy egy fejbólintással és egy erőltetett mosollyal elmegyünk egymás mellett, és gyors tempóban rendezzük a saját dolgainkat.

Nem szeretnék senkinek a családi vagy a magánéletébe bekukkantani, de kíváncsi vagyok, hogyan történnek otthon a beszélgetések. Az online töltött idő mellett mennyi idő marad a személyes kapcsolatra? Mondanak-e egymásnak jó reggelt a családtagok, köszön-e az otthon lévőknek a hazaérkező, vagy természetes módon beilleszkedik, és marad a csend?