Nagykároly

Személyes utazás, önmagunkkal

2017.03.28 - 08:31

Igazán kellemes, Nagykárolyban mindeddig egyedülálló, (mondhatni egészen egyedi) produkció részesei lehettek mindazok, akik szombat esti kikapcsolódás gyanánt Enyedi Zsolt Y:I címet viselő lemezbemutató estjén vettek részt.

Az albumon Bogáti-Bokor Ákos és Marius Georgescu is közreműködik. Az esemény népes közönség előtt zajlott, hiszen szinte teljesen megtelt a városi színház nézőtere. A jelenlévőket Bogdan Georgescu igazgató és Enyedi Zsolt köszöntötte. Mindketten felolvasták azokat a gondolatokat, melyeket Enyedi írt a lemez eljövendő tulajdonosainak. „Ez az album egyetlen zeneszámot tartalmaz, mely valamit kér a befogadótól, s egyszersmind nyújt is számára valamit. A hallgató legértékesebb kincseire tart igényt: az idejére és a figyelmére. Cserébe egy hosszú, önmagával töltött pillanatot kínál fel - persze, ha a hallgató is úgy akarja. Jól hangzik? Te is kipróbálnád? Akkor hadd mondjam el, hogy hogyan tedd, és hogyan ne tedd.”- olvasható a lemez borítóján. A közel háromnegyed órás album zeneszáma tulajdonképpen egy utazás. Ennek az utazásnak a minél élvezhetőbb kiteljesedésében nagy szerepet játszott az a hangulat, melyet a szervezőknek sikerült megteremteniük a helyszínen, s amiben hatalmas érdeme volt Marius Georgescunak, aki az animációt készítette a zenéhez. A lemezbemutatót a közönség hosszas tapssal jutalmazta, majd a színház előterében bárki kérdezhetett az alkotótól, illetve dedikáltathatta a limitált számban megjelent, helyszínen megvásárolt lemezt is.