A párizsi Notre-Dame-székesegyház tragédiája megrázta az egész világot. A nyolcszázötven éves épület a világörökség része, egy olyan kincs, amelynek eszmei értéke felbecsülhetetlen. A legegyszerűbb emberek is tudnak valami keveset arról az épületről, ami nem csupán Franciaország, hanem egész Európa történelmének jelképes meghatározója. A Notre-Dame-ban a történelem mellett a művészet valamennyi ága találkozott évszázadokon át. Külső szemlélők számára az épületnek sokkal ismertebb volt a történelmi, mint az egyházi szerepe, ami azzal magyarázható, hogy az egyház és a politika sokszor együttműködött, egymást kiegészítve vagy felhasználva igyekezett mindkét fél elérni a céljait, de az egyháznak nem mindig sikerült megőriznie a maga szerepét. A francia uralkodók a felvilágosodás koráig a Notre-Dame-ban töltötték az ünnepeket, ott ünnepelték meg a győzelmeiket. A francia forradalom alatt a forradalmárok jóvátehetetlen károkat okoztak az épületben: a katedrálist bezárták, államosították, meggyalázták, rendszeresen fosztogatták, kiárusították építőanyagnak, a homlokzaton lévő királyszobrokat lefejezték. Az épületet egy ideig élelmiszerraktárnak és más, nem vallási célokra használták. Napóleon megkoronázására viszont ismét ott került sor 1804-ben. Határozottan kijelenthetjük, hogy a franciák nagy része a felvilágosodás után nem őrizte és nem gyakorolta a keresztény hitet, minden bizonnyal ennek az eredménye az, hogy napjainkban egy szélsőséges liberalizmus jellemzi a francia népet, nem véletlen, hogy olyan elnöke van, mint Emmanuel Macron. A francia kormány számára a Notre-Dame inkább az anyagi vonzata miatt volt fontos, az egyházi jelleggel kevésbé foglalkoztak, talán emiatt nem támogatták az épület felújítását sem. Ha valóra válnak az ígéretek, a Notre-Dame újjáépül, de a kérdés továbbra is megválaszolatlanul marad: minek kell történnie ahhoz, hogy a franciák felismerjék, hogy őket is a kereszténység tette naggyá? A politikai érdekből folyó francia vallásháborúk vagy hugenotta háború 1562 és 1598 között a római katolikusok és az őket támogató királyi hadsereg, illetve a hugenották közötti véres összetűzések sora volt. Becslések szerint hárommillió ember halt meg e vallásháborúk során, az erőszakból, éhínségből és a háború okozta betegségekből kifolyólag. Ezek után szükség volt a felvilágosodásra, de nem olyanra, ami az egyház pozitívumait is megpróbálja megsemmisíteni, hanem egy szellemi és lelki felvilágosodásra, ami mindmáig nem történt meg. Ha a Notre-Dame újjáépítésével nem történik meg a francia nép szellemi és lelki újjáépítése, akkor a megújuló épület csak egy Bábel lesz, ami nem fogja szolgálni azt a célt, ami miatt létrejön.