Szatmárnémeti

Szellem, és ne hús tegyen magyarrá! — doktorált Higyed István lelkipásztor

Dr. Király Lajos esperes is gratulált dr. Higyed Istvánnak a PhD-fokozat megszerzéséért (Fotó: refszatmar.eu)
2021.10.09 - 19:30
A Szatmári Református Egyházmegye hívei büszkék lehetnek lelkipásztoraikra, hiszen ebben az évben immáron a második lelkipásztor szerzett PhD-fokozatot, sikeresen elvégezve a doktori iskolát. Király Lajos esperest Higyed István mikolai lelkipásztor követte.

A Szatmári Református Egyházmegye hívei lelkipásztoraikról büszkén elmondhatják: mindamellett, hogy lelkileg ügyesen pásztorolnak, és a testieket is szorgalmasan menedzselik, rendben tartják vagy éppen építik (templomokat, gyülekezeti házakat, óvodákat stb.), úgy a szellemiekben is karbantartják magukat. Ebben az évben immáron a második lelkipásztor szerzett PhD-fokozatot, sikeresen elvégezve a doktori iskolát. Mint ahogy beszámoltunk róla, a nyár folyamán doktori címet szerzett Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese, ez alkalommal pedig azért is hálát adhatott az egyházmegye lelkipásztori közössége, hogy Higyed István mikolai lelkipásztor neve elé is odakerülhetett a dr. előtag. A csütörtöki adminisztrációs gyűlésen mindkét lelkipásztornak gratuláltak a szolgatársak. 
A gyűlésen Jobb Domokos ombodi lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ifjúsági előadó tanácsosa hirdetett igét, szolgálatra és felelősségvállalásra buzdítva szolgatársait. A közösség megemlékezett dr. Molnár János nemrégiben elhunyt, áldott emlékű teológiai tanárról, aki szinte mindnyájukat tanította a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet falai között.

Higyed István elmondta, hogy A magyar johanniták nemzet- és egyházvédő küzdelme a 19. században a reformkortól a kiegyezésig címmel írta meg doktori értekezését. A munka elkezdésére mindenekelőtt belső és családi indíttatásra került sor. Fontos számára: „hogy szellem és ne hús tegyen/ magyarrá, s nőjünk ég felé,/ testvér-népek közt, mint a fák,/ kiket mennyből táplál a Nap.” (Babits Mihály: Eucharistia). A dolgozatban megfogalmazódott az is, hogy történelmi okokból a protestáns lovagrend és segélyszervezetei világszerte a johannita vagy Szent János jelzőt használják, míg a katolikus lovagrend és annak intézményei a máltai jelzőt. A protestáns ág nagyrészt a máltai rend német nagyperjelségéhez tartozó Brandenburg tartományból fejlődött ki a reformáció nyomán. Magyarországon a protestáns Szent János-eendet a német rend Magyar Tagozata képviseli és annak segélyszolgálata, a Magyar Johannita Segítőszolgálat. A lelkipásztor dolgozatában a korszak jellemvonásait is felvázolva leírja, hogy az első 19. századi magyar johanniták Felső-Magyarországon születtek, magyar nemesek voltak, anyanyelvük szlovák, és világi, valamint presbiteri elöljárók voltak. Jellemvonásaik: szorgalom, tudásvágy, kezdeményezőkészség, szervezőképesség, kapcsolatépítés, diplomácia, politikai tájékozottság, bátorság. Van tehát mit tanulni tőlük a ma emberének is. Az ünnepeltek, doktorok közösen szimbolikus ajándékkal lepték meg lelkipásztor szolgatársaikat, akik aztán szeretetvendégségben örültek az örülőkkel.

Dr. Higyed István dolgozata témájának kiválasztásában az is nagy szerepet játszott, hogy a lelkipásztor lánya, Higyed Emilia még a Szatmárnémeti Református Gimnázium tanulójaként három ízben is díjazottja volt a rend által kiirt pályázatnak, írja a refszatmar.eu. Ő az alábbi sorokkal ad hálát Istennek édesapja sikeréért: „Nem egyszer mondták már nekem, hogy 'olyan vagy, mint apád'… Elgondolkodtam rajta, mit is takar számomra ez a mondat valójában, és rájöttem, hogy erre a jellemzésre csakis az lehet a válaszom, hogy köszönöm. Köszönöm, mert ha csak negyedannyi kitartás, akaraterő, szakmai tudás, humor jellemezne, már elégedett is lennék. Hálás vagyok az Úrnak a szüleimért, és ma különös büszkeség tölt el. Hosszú hetek, hónapok, évek munkája ért végre révbe. Édesapám a mai napon sikeresen megvédte a doktori dolgozatát. A cél, amit évekkel ezelőtt kitűzött maga elé, lassan megvalósult. Többen kérdezik, hogy idősebb korára ugyan minek vágott bele ilyesmibe, mi a motiváció. A nagyapám emléke előtt való tisztelgés mellett a 'jó pap holtig tanul' gondolat is motiválta. Egészen biztos vagyok benne, hogy nagyapám nagyon örülne annak, hogy egy újabb teológiai doktorral gyarapodott a Higyed család. Édesapám e dolgozatot három Emiliának ajánlotta. Köszönöm, hogy dédnagymamám és nagymamám mellett egy kicsit én is részese lehetek ennek a megtiszteltetésnek. Büszkék vagyunk és hálásak az Úrnak. Olyan vagy, mint apád… Örülnék, ha egyszer talán hasonló lehetnék.” SZFÚ