A Keleti-Kárpátokban, Hargita megye északkeleti részén, a Békás-szoros közelében, a Nagy-Hagymás-hegység lábainál helyezkedik el az ország legnagyobb természetes gyűjtőtava, a Gyilkos-tó. Északon a Nagy-Cohárd (1504 m) és a Kis-Cohárd (1344 m), délkeleten a Csíki-bükk (1264 m), délnyugaton a Ló-havas (1585 m), míg nyugaton a Kis-havas (1625 m) lábai határolják.

A tónak már a megnevezése kanyargós utat járt be. Előbb Veres-tónak, 1864-ben Vereskő tavának hívták a Vereskő-patak alapján, majd Gyilkos-tó megnevezés után a Veres-tó (Lacu Roşu) névnél állapodtak meg. Ez utóbbi megnevezést tették hivatalossá 1936-ban.

Ez a viszonylag fiatal képződmény a kialakulásának idejével is megosztotta az embereket. Herbich Ferenc, Székelyföld híres geológusa 1838-ra teszi a tó keletkezését, mert a januárban történt és februárban megismétlődő földrengések elindíthatták a hegycsuszamlást. Ditrói Puskás Ferencz Borszék története című munkájában viszont az 1837-es viharok és esőzések mellett érvelt: „… Ez alkalommal szakadt össze a nagy víztömegétől átáztatott, a gyér talajánál fogva lecsúszott békási két hegy is a gyergyószentmiklósi havasokban, mely miatt az ott lefolyó patak feldugulván, a Gyilkos-tó képződött belőle…”

Szintén a tó keletkezéséhez fűződik a Gyilkos-tó legendája is, mely az erdélyi mondavilág egyik legszebb szerelmi története. A legenda szerint Gyergyó környékén élt egy fekete hajú, szürkészöld szemű, gyönyörű leány, akit Fazekas Eszternek hívtak. A szentmiklósi vársárban megismerkedett és beleszeretett az ügyes kezű Molnár Miklósba. Örök hűséget esküdtek egymásnak, de szerelmük nem teljesedett be, mivel a legényt elvitték katonának. Eszter mindennap várta őt vissza, vágyakozását pedig a fenyveseknek és hegyeknek mesélte el. A környéken portyázó zsivány vezér szemet vetett a lányra, s mivel szép szóval nem tudta elcsábítani, ezért elrabolta. Hiába ígért neki kincseket, a lány hűséges maradt szerelméhez. Fájdalmát viszont átérezték a fenyvesek és hegyek, akik a lány segítségére sietve hatalmas robajjal zúdultak alá, maguk alá temetve így Esztert és a zsiványt, de a környéken legelésző nyájakat is juhászaikkal együtt. A lezúdult sziklák elzárták a völgyet, összegyűjtve így a környékbeli folyóvizeket. Ettől fogva Gyilkos-tónak nevezték a tavat, mely viharos időben vöröslő színével a veszteségekre emlékeztet, míg nyugodt időben Eszter szemeinek színét tükrözi vissza.

A legenda varázslatának mi is tanúi lehettünk. Megérkezve a tó partjára nagyon drámai képet festett elénk a vízből kiálló fatörzsek sokasága. Ahogy Herman Ottó fogalmazott 1871-ben: „A fenyvek éveken át küszködtek a szokatlan, természetök ellenére való új állapottal, azután meghaltak, – a tűk leperegtek, leáztak – a vízből kiálló csúcsokról levált a kéreg, s a tó csapkodó hulláma, eső, vihar és verőfény elvégezték a fehérítést, – e kifehéredett fenyőcsúcsok, ágak úgy emelkednek ki a tó sötétzöld színéből, mint valami panaszos csontvázak, mintha keseregve nyújtanák ki karjaikat az ég felé, mely kegyetlen sorsra kárhoztatta őket.”

A Gyilkos-tó 983 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, teljes felülete 12,6 hektár, hossza 2,5 km, legnagyobb mélysége 10 méter körüli. A Cohárd-patak, Likas-patak, Vereskő-patak, Lóhavas-patak és Juh-patak táplálja, így mintegy 680 000 köbméter vizet képes tárolni. A tó L alakú, és két külön ágból áll. Az egyik tóág a Cohárd-patak völgyében található, hossza 438 méter, míg a másik a Juh-patak felőli ág, ennek hossza 900 méter. A csónakháztól kiindulva, kiépített ösvényen körülbelül egyórás sétával megkerülhetjük a tavat, miközben számos helyi érdekesség hívja fel magára a figyelmet. Az első és legismertebb nem más, mint maga a Kis-Cohárd-csúcs hatalmas mészkősziklái. Ahogy Orbán Balázs fogalmazott: „A legmeglepőbb, a legelragadóbb képek egyike áll előttünk. Még ma is, aki felső Olaszország nagyszerű és Svájcnak nagyszerű tavait látta, bámulattal fog e látvány előtt megállni. Nagyobbszerű tüneményt talán igen, de szebbet, vonzóbbat bizonnyal nem rejtenek a havasok keblökben.”

Mára a tó köré egész üdülőtelep szerveződött, hiszen a környék turistaparadicsom úgy a hegycsúcsok, mint az erdők-mezők szerelmeseinek. Bár a tó vizében szigorúan tilos fürdeni és horgászni, csónakázni szabad. Így végigevezve a tó felszínén megcsodálhatjuk, amint a haragos zöld fenyők árnyéka visszaverődik a víz felszínén, s élvezhetjük a madarak csicsergését vagy a vadkacsák közelségét. A partról pedig magával ragadó látvány a tóban tükröződő csúcsok, közeli épületek és fények játéka.

Miközben a természet kincsei tárulnak elénk, és a kikapcsolódás és feltöltődés minden formája rendelkezésünkre áll, figyelembe kell venni, hogy a tó állandó visszahúzódásban van, ugyanis a visszamaradó kisebb tavak a beáramló patakok által behordott üledékek miatt elzáródnak és elláposodnak. A kutatók úgy gondolják, hogy mesterséges beavatkozás nélkül a tó rövidesen teljesen feltöltődhet hordalékkal. Ennek megelőzése céljából a közelben már két mesterséges tónál hordalékfogó gáttal próbálják megakadályozni a feltöltődést, és számítanak minden látogató együttműködésére is. Ha tiszteletben tartjuk a természet szabályait, és tudatosan viselkedünk a tó kebelén ringatózva, akkor továbbra is életben tartjuk ezt a vadregényes és rejtelmes csodát.

Szöveg: Habarics Ilona

Fotók: Habarics Zsolt