A járvány előtt mintegy 4,6 millió szegény ember élt Romániában, a pandémia ideje alatt viszont 4,5 millióra csökkent a számuk — ennyivel csökkent az ország lakossága is.
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a relatív szegénység 2020-ban 23,4 százalékos volt. Ez azt jelenti, hogy a lakosság közel negyedének volt olyan alacsony a jövedelme, hogy nem tudta elérni a társadalomban elfogadhatónak ítélt, standard életszínvonalat. Románia minden negyedik lakosa olyan háztartásban élt tavaly, amelynek nettó jövedelme nem érte el a mediánjövedelem 60 százalékát.
A szegénység legmagasabb előfordulási arányát 2017–2020 között a gyermekek és 18 év alatti fiatalok, valamint a 18–24 éves korosztály körében mérték a statisztikusok: tízből hárman éltek szegénységben, ami magasabb arány, mint a felnőtt lakosság körében.
Emelkedett
Az elmúlt évben mérséklődött ugyan a szegénység a 18–24 éves korosztály körében 3 százalékkal, valamint a gyerekek körében is 2 százalékkal, ellenben jelentősen nőtt az elszegényedés az idősebbek körében: a 65 éven felüli lakosság esetében 4,5 százalékkal emelkedett a szegénységi ráta. Az állástalanok közül 5-ből 3-an szegények, ugyanakkor a szegénység gyakoribb azokban a háztartásokban, amelyek kiskorú gyermeket nevelnek.
Ami a régiókat illeti, a statisztikai intézet szerint a szegénységi ráta csaknem 15-ször volt magasabb Románia északkeleti részén és 13-szor magasabb délkeleten és Délnyugat-Olténiában, mint a Bukarest–Ilfov régióban. 2020-ban az északkeleti régióban volt a legmagasabb a szegények aránya, 32,6 százalék, majd Délnyugat-Olténia következett 32,7 százalékkal, a délkeleti országrészben 32,6 százalékot mérték, míg a fővárosban és vonzáskörzetében csupán 2,4 százalékot.
Bumbuluţ Krisztina