Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1992-ben tartott közgyűlésén október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította. Az egyszerű ember legtöbbször csak érzi vagy sejti, hogy a legfejlettebb országok fogyasztási kultúrája, szokásai, de leginkább a pazarló életmód már jóval meghaladta a Föld által még megengedhető szintet. Ha a földkerekség ma élő több mint hétmilliárd lakosa most mind amerikai színvonalon élne, három Föld is kevés lenne ennek a „minőségi lét”-nek a biztosítására. Gyakran irigykedve nézzük a különböző televíziós csatornákon a világ felső százezreinek „áloméletét”, közben közömbösen nézzük az elszegényedett országokból érkező borzalmas képeket. A napokban elszörnyedve olvastam egy képes hetilapban, hogy a friss házas filmcsillag-házaspár bahamai nászútjáról kénytelen volt visszaküldeni magánrepülőgépét Los Angelesbe, mert annyira hiányzott nekik az otthon maradt kutya. A televízió előtt órákat eltöltő nézőbe bizony folyamatosan és észrevétlenül csepeg az állandó elégedetlenség mérge. Ez a méreg pedig igencsak veszedelmes. A kisdiákok közül már egyre többen nyaralnak Olaszországban, Görögországban, és aki még gimnazista koráig nem jutott el valamelyik divatos fürdőhelyre, ezt igazi sorscsapásnak fogja fel. Szülei ezért nemritkán agyonhajszolják és adósságba verik magukat, csakhogy gyerekük ne maradjon le társai mögött életszínvonal tekintetében. Miközben új, hamis eszmények születnek, devalválódik sok hagyományos, valós érték. Ez az értékválság torz életfelfogáshoz vezet, ahonnan aztán már egyenes az út a pazarlásnak ahhoz a fokához, amit az utóbbi években annyiszor döbbenten tapasztalhattunk. Mennyire igaza volt Vörösmarty Mihálynak, aki így írt:„Koldus a gazdagság, a hatalom/ leszállt fokáról, hamvadott üszök…”

Elek György