Vidék

Széchenyire emlékeznek Kőszegremetén

2019.08.30 - 09:35

Szombaton róják le kegyeletüket a „nemzet napszámosa” előtt Kőszegremetén, Széchenyi egyetlen, 1861-ben emelt, szabadtéri erdélyi emlékművénél.

Az immár három évtizedes hagyományokhoz híven nyár végén ezúttal is gróf Széchenyi Istvánra emlékeznek Kőszegremetén, a Domokos-dombi obeliszknél, a „legnagyobb magyar” mindmáig egyetlen, 1861-ben emelt, szabadtéri erdélyi emlékművénél.

Augusztus 31-én, szombaton 11 órakor kezdődik az ünnepi istentisztelet a kőszegremetei református templomban, Sziszik József lelkipásztor prédikációját követően pedig az obeliszkhez zarándokolnak a megemlékezők, s elhelyezik az ünnepi gondolatokat, valamint verses-dalos összeállítást követően a kegyelet koszorúit.

S mivel Kőszegremetén a Széchenyi-ünnepség egyfajta falunap is egyben, hiszen az alkalomra igyekeznek minél többen hazajönni az elszármazottak közül, 18 órától a színpadon a helybéli gyermekek és ifjak mutatják be tudásukat, 20 órától a Strangers együttes szórakoztatja az egybegyűlteket, 23 órától pedig az utóbbi évek hagyománya szerint tűzijáték színesíti az eget.