Elindult az év egyik legfontosabb könyvtári projektje, a Széchényi Ferenc Könyvprogram, amelynek keretében az Országos Széchényi Könyvtár és a Libri-Bookline együttműködésének köszönhetően a következő hónapokban 349 mű 80 ezer példánya jut el a Kárpát-medence magyar nyilvános és iskolai könyvtáraiba, 320 millió forint értékben.
A kezdeményezés célja, hogy a magyarországi és határon túli magyar könyvtárak naprakész, jó állapotú és a nagyközönség által kedvelt kiadványokkal gazdagíthassák állományukat, térítésmentesen.
A felajánlott könyvállomány sokszínű, a magyar klasszikus szerzők – Arany János, Márai Sándor, Faludy György, Örkény István, Nemes Nagy Ágnes, Hajnóczy Péter és Térey János – művei mellett a világirodalom jelentős alkotói, többek között Robert Merle, Kurt Vonnegut, José Saramago, Mario Vargas Llosa és Margaret Atwood kötetei is megtalálhatók a kínálatban, akárcsak egyházi szerzők, például Ferenc pápa és Böjte Csaba művei , és kiemelkedően gazdag a gyermek- és ifjúsági könyvek választéka.
Az érdeklődő könyvtárak, iskolai könyvtárak november 30-ig regisztrálhatnak és igényelhetik a számukra szükséges köteteket az erre a célra kialakított oldalon. A kínálat három részletben, március és május között válik elérhetővé — havonta tesznek közzé új könyvlistát — a három kör lezárását követően pedig egy úgynevezett maradéklista is megjelenik, amelyről az utolsó példányok rendelhetők meg. Az első körben a felajánlott 349 címből 110 címre adhatnak le igénylést az intézmények.
A rendelés regisztrációhoz, a regisztráció pedig e-mail-címhez van kötve — regisztrálni a program honlapján, ITT lehet.
Hírszerkesztő