Sport

Szebenben nyertek a lányok

2015.07.27 - 12:59

A bukaresti tornagyőzelem és a felnőtt bajnoki ezüstérem után a Szatmárnémeti VSK női strandröplabdapáros, Vaida és Matei négy nap alatt még begyűjtött egy arany- és egy ezüstérmet.

 

Egy hét alatt két érmet gyűjtöttek be a Szatmárnémeti VSK strandröplabdázói: miután Temesváron, szombaton ezüstérmet szereztek a 20 éven aluliak Balkán-bajnokságát, másnap Nagyszebenben a Vaida Beáta, Adriana Matei kettős megnyerte a Sibiu Sands elnevezésű nemzetközi verseny nyílt női versenyét.

A Balkán-bajnokságon elért sikerről már beszámoltunk. Úgy tűnik, hogy Adrian Pricop edző 18, illetve 17 éves tanítványainak Temesvár jelenti a sikereik helyszínét, ugyanis a múlt hónapban ugyanitt felnőtt bajnoki ezüstérmet szereztek. De ezután Nagyszebenről is kellemes emlékeik lesznek, hiszen vasárnap késő délután, a Temesvári CSM elleni 2–1-es győzelemmel sikerült az első helyen zárni. Ráadásul a siker egy 400 eurós csekkel is járt, amelyet teljes mértékben megérdemel ez páros, amely három hónapja váltott a teremröplabdáról a strandröplabdára és ez már a második tornagyőzelmük. Korábban ugyanis Bukarestben nyertek egy rangos nemzetközi versenyt. És még az idénynek nincs vége, ugyanis csütörtökön ismét versenybe szállnak: kezdődnek a junior-bajnoki küzdelmek, ahol — ezek után az eredmények után — a szatmári páros favorit, ráadásul a tornát ismét Temesváron rendezik.

„Inkább az utazás volt fárasztó Temesvárról Szebenig, a versenyekről nem mondhatom el ugyanezt — nyilatkozta a lapunknak Vaida Beáta. — Gyakorlatilag egy nappal a kezdés előtt tudtuk meg, hogy versenyt rendeznek Nagyszebenben. Ekkor úgy döntött a kis csapatunk, hogy a szebeni torna nagyon jó edzés lehet a Balkán-bajnokság előtt. Természetesen minden fáradságot megért, mivel óriási öröm volt két ilyen fontos tornán részt venni és dobogóra állni” — folytatta, majd hozzátette: a hétvégi bajnokságon az aranyérem elhódítása a cél.

A sikercsapatot egyébként augusztusban Szatmárnémetiben is munkában láthatjuk, ugyanis a polgármesteri hivatal támogatásával, a román szakági szövetség (FRV) égisze alatt strandröplabda-tornát szerveznek az új főtéren. Adrian Pricop ugyanakkor elmondta, tárgyalnak a FRV vezetőivel, hogy jövőre egy nemzetközi torna és felnőtt-bajnokság helyszíne legyen Szatmárnémeti.