Sport

Százon túl a veretlen Talna, csoportgyőztes a VSK Olimpia

2019.05.12 - 23:16

Elsőként az Avasújvárosi Talna lépte át a bűvös százas határt a rúgott gólok számát tekintve az negyedosztály idényében: az avasi piros-fehérek Halminak vágtak hatot az elmúlt hétvégén, így a táblázatban 101-nél tartanak három fordulóval az alapszakasz vége előtt.

A Talna viszont marad az A-csoport második helyén, habár az egyetlen együttes a szériában, amely nem kapott ki ebben a szezonban.

Az A-csoportban kisebb meglepetésre a lázáriak verték az apaiakat, míg Szatmárudvari a sárköziek elleni meccs után tartotta otthon a pontokat.

A B-csoportban az óváriak hosszú idő után nyertek ismét meccset, míg az éllovas VSK Olimpia a bélteki győzelmével megnyerte a szériát, és készülhet a rájátszásra.

A C-csoportban sem változik semmi a táblázat élén: a Kaplonyi AS simán nyerte a Kálmánd elleni derbit, míg a Nagykárolyi VSK Victoria folytatja hibátlan tavaszi szereplését, így marad a kaplonyiak nyomába. A harmadik helyre viszont feljött a másik kaplonyi alakulat, a Fortuna.

Liga 4, A-csoport, 19. forduló

Halmi Speranţa – Avasújvárosi Talna 1–6

Apai Victoria – Lázári Voinţa 2–3

Mikolai Turul – Batizi Sportul 10–0

Meggyesgombási Venus – Aranyosmeggyesi Dacia 1–1

Szatmárudvari Someşul – Sárközújlaki AS 2–1

Hétfő (18.30 órától a felnőttek)

Egri Sasok – Avasfelsőfalui Energia (Simon Elek – Claudiu Matei, Răzvan Miclăuş; Ioan Turtureanu)

1

Avasfelsőfalu

18

17

0

1

79–16

51

2

Avasújváros

18

15

3

0

101–17

48

3

Mikola

18

12

1

5

60–29

37

4

Halmi

18

10

3

5

48–35

33

5

Apa

19

9

3

7

52–27

30

6

Aranyosmeggyes

18

8

3

7

32–36

27

7

Sárközújlak

19

7

2

10

23–40

23

8

Meggyesgombás

19

5

3

11

36–62

18

9

Lázári

18

5

2

11

28–40

17

10

Szatmárudvari

18

5

0

13

29–65

15

11

Batiz

18

4

1

13

24–68

13

12

Egri

17

1

1

15

13–89

4

Liga 4, B-csoport, 19. forduló

Bélteki Ştiinţa – Szatmárnémeti VSK Olimpia 0–3

Pálfalvi Unirea – Vetési Viitorul 1–0

Szamosdobi Voinţa – Óvári Someşul 2–3

Pusztadaróci Recolta – Luceafărul Decebal 2–2

Bábcai Voinţa – Kismajtényi Crasna 3–6

Játék nélkül

Erdődi Cetate – Királydaróci Atletic 3–0.

1

VSK Olimpia

18

18

0

0

85–3

54

2

Béltek

18

14

1

3

67–24

43

3

Kismajtény

19

13

2

4

68–23

41

4

Pusztadaróc

19

11

2

6

76–29

35

5

Bábca

17

11

1

5

57–46

34

6

Decebal

16

11

1

4

49–42

34

7

Pálfalva

18

8

0

10

50–51

24

8

Erdőd

19

6

1

12

41–53

19

9

Óvári

19

5

2

12

32–80

17

10

Szamosdob

16

3

0

13

21–81

9

11

Vetés

18

2

0

16

22–79

6

12

Királydaróc

19

1

0

18

9–66

3*

* A bajnokságból visszalépett csapat.

Liga 4, C-csoport, 23. forduló

Börvelyi Stăruinţa – Nagykárolyi VSK Victoria 0–1

Gencsi AS – Piskolti Unirea 2–1

Szaniszlói Recolta – Mezőfényi Fröhlich 2–2

Érendrédi Real – Viitorul Lucăceni 2–1

Mezőteremi Victoria – Kaplonyi Fortuna 1–3

Kaplonyi AS – Kálmándi Schwaben 4–0

Szabadnapos

Csomaközi Schamagosch

1

Kaplony

21

18

0

3

71–21

54

2

VSK Victoria

21

17

1

3

68–16

52

3

Fortuna

21

15

1

5

54–21

46

4

Csomaköz

21

15

1

5

45–31

46

5

Mezőfény

21

11

2

8

34–29

35

6

Érendréd

21

9

4

8

42–42

31

7

Kálmánd

21

8

4

9

39–38

28

8

Szaniszló

21

7

4

10

38–45

25

9

Piskolt

22

7

3

12

40–46

24

10

Gencs

22

5

4

13

32–63

19

11

Börvely

20

4

4

12

26–56

16

12

Lucăceni

21

4

2

15

25–71

14

13

Mezőterem

21

2

0

19

25–60

6