Ma százhúsz éve, hogy elhunyt Kossuth Lajos (Monok, 1802. szeptember 19. — Torino, 1894), Magyarország egyik legjelentősebb forradalmának vezére, a szabadságharc eszméinek megalapozója és mindvégig kitartó képviselője, a mindenkori magyarság eszményképe. Hosszan lehetne még sorolni tulajdonságait, érdemeit, vitatkozni is lehetne döntésein, cselekedetein, mégis ő az a politikus, akiről legendák, nóták keletkeztek, ezeket ma is énekeljük, ő az, akiről a legtöbbet tudnak az emberek nagy történelmi személyiségeik közül. Kossuth az 1848-as forradalom egyik nagy vívmányának a sajtószabadságot tartotta. A sajtószabadságról több beszédet tartott.

„Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem” — hangzott el az egyik beszédében.

Kossuth tudta, miért fontos a sajtószabadság, hiszen a Landerer által alapított Pesti Hírlapnak volt a szerkesztője egy ideig, Landerer nyomdája volt az, amit a márciusi ifjak lefoglaltak, hogy kinyomtassák a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Talán a szerkesztő szólalt meg benne később, amikor azt mondta: „Hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerént uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra, mint ellenségre talál a kormány”.

Kossuthot halála óta nagyon sok politikus tekinti példaképének, de kevesen vannak azok között, akik nem csak szavait idézik, hanem a tettekben is hozzá hasonlóan cselekszenek. „Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia” — hangoztatta egyik beszédében. Figyelembe veszik-e vajon ezeket a szavakat azok a mai politikusok, akik a demokráciát hirdetik? Mert innen indul minden. Nem elég az, ha néha kiszínezzük a politikát és ide-oda felfestjük az együttműködés látszatát, a népeket, a nemzeteket meg is kell tanítani az együttműködésre. Kossuthnak az egyik legfontosabb álma az volt, hogy a jobbágyságból felszabadult embereket segítsék az öntudatra ébredésben, hogy azok megszerezzék azokat az ismereteket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megtanuljanak harcolni a jogaikért.

Kossuth az emigrációban is hitte, hogy a szabadság kivívható, de tisztában volt azzal, hogy: „Ha a kisebb nemzetek a nagyhatalmak általi elnyeletéstől meg nem óvatnak, Európában nem lesz szabadság, nem lesz nyugalom, csak nagyravágyási, túlsúlyra törekvési vetélkedések lesznek egyfelől, másfelől örökös konspirációk”. Európában nincs nyugalom ma sem.

Szintén Kossuth mondta: „Az eltiport nemzet újjászületik, de öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás”.

Nézzük meg, hogyan módosult a Kárpát-medence többnyire nyugatról áramló eszmei frontjainak alakulása, hogyan keletkeztek és alakultak át a magyarság körében csatázó áramlatok, az egymás ellen feszülő indulatok. A mi feladatunk ma az, hogy éber figyelemmel kövessük, él-e, erősödik-e az a nemzeti érdeket szolgáló szabadságigény, ami 1848–49 elnyomhatatlan mozgatóereje volt, nem tagadjuk-e meg a társadalmi egyenlőség, a törvény előtti egyenlőség, az emberség, a gondolat- és szólásszabadság törvényeit? Képesek vagyunk-e mai mindennapjainkban 1848–49 erkölcsi igényeinek eleget tenni? Híven szolgáljuk-e 1848 szabadságot szülő eszményeit? Lelkiismeret-vizsgálatunkhoz szolgáljon mércéül Kossuth Lajos gondolkodásmódja, politikai bátorsága, megalkuvást alig ismerő következetessége.