Hálaadó istentiszteleten ünnepelik meg a dobrácsapáti reformátusok templomuk felépítésének 100. évfordulóját. Ez alkalommal emléktáblát lepleznek le az itt szolgált lelkipásztorok emlékére.

— Október 13-án 14 órai kezdettel hálaadó ünnepségre kerül sor a Dobrácsapáti Református Egyházközségben, a templom felépítésének századik évfordulója alkalmából — tudtuk meg Erdei Árva István szamoskóródi, a Dobrácsapáti Református Egyházközség beszolgáló lelkipásztorától. — Az ünnepi istentiszteleten igét hirdet Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, köszöntőbeszédet mond Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese. Jelen lesznek és igével köszöntik a gyülekezetet a környező települések lelkészei, az egykoron Dobrácsapátiban szolgáló lelkészek és a helyi ortodox gyülekezet papja. Az istentisztelet ünnepélyességét tovább növeli annak az emléktáblának a leleplezése, amely tartalmazza az elmúlt száz évben Dobrácsapátiban szolgált lelkészek névsorát. Ez az emléktábla egyfelől az Isten iránti hála jele, másfelől pedig emlékezteti a mindenkori gyülekezetet a lelkipásztori szolgálat fontosságára, hiszen ezk a lelkészek mind az egyházközség, mind a település életében mint meghatározó személyek voltak jelen. A zsoltáros szavaival valljuk: „Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét” (Zsolt 26,8), és hisszük, hogy a Mindenható Isten továbbra is gondot visel kicsiny gyülekezetünkre.

A dobrácsapáti templom

— A mai dobrácsapáti református templom elődje kis fatemplom volt, mely századunk első éveiben használhatatlanná vált, és az egyházközség vezetősége a 19. század '90-es éveiben új templom építésére szánta el magát — tájékoztatott Erdei Árva István. — Azonban a legnehezebb kérdés az anyagi alap megteremtése volt, hiszen akkor is csekély lélekszámú gyülekezet volt a dobrácsapáti gyülekezet, akárcsak ma. A kérdést a gyülekezet önfeláldozó fáradozása és sok távoli, de hitben és szeretetben közeli lélek áldozatos szeretete oldotta meg. Ugyanis a mai templomba sok távoli, sőt teljesen ismeretlen, csupán Istennél nyilvántartott jókedvű adakozó adománya épült bele. A gyülekezet önfeláldozó fáradozása abban nyilvánult meg, hogy a presbiterek és egyszerű egyháztagok sokszor hosszú hetekig voltak távol otthonuktól, hogy adományokat gyűjtsenek Isten házának a megépítésére. Így épülhetett fel 1913-ra a mai református templom, amely bizonysága a gyülekezet cselekedetekben megmutatkozó hitének és élni akarásának.