Szatmárnémeti

Száz év Isten gondviselésében

2021.08.06 - 10:56


Bató Andrásné Szilágyi Erzsébet 1921. augusztus 6-án született Szatmárnémetiben. A ma százesztendős Elzuka, ahogyan a szatmárnémeti Láncos-templom gyülekezete és a Lórántffy Zsuzsanna Nőszövetség tagjai ismerik, oszlopos és példaértékű tagja a református gyülekezetnek és nőszövetségnek. Szilágyi Erzsébet ötvenhárom évig élt boldog házasságban férjével. Esküvői szertartásukat 1945-ben a „piros téglás” épületben, az iskolában tartották meg, ugyanis akkoriban a Láncos-templom az 1944-es bombázások miatt romokban hevert. Szeretett férje 1998-ban hunyt el. Isten kegyelméből mindig jelen voltak az életében a támogató angyalok, családtagok és az az egyházi közösség, amelynek ma is tagja. Az 1989-ben újjáalakult Lórántffy Zsuzsanna Nőszövetség jelentette számára azt a lelki közösséget és fészket, azt a csodálatos lehetőséget az életében, ahol mindig volt egy bibliaóra, egy istentisztelet, évkezdő és évzáró áhítat, amikor hálaadással újult meg szíve, erővel telt meg a lelke, és gyönyörködött Isten gondviselésében és szeretetében. Korda Zoltán lelkipásztor ünnepi köszöntőjében kihangsúlyozta, mennyi mindent köszönhet a közösség Elzukának, kiemelte Isten iránti szeretetét és a közösség iránt tanúsított határtalan odaadását és törődését.
A közösséghez való kötődését talán az bizonyítja a legjobban, hogy még a születésnapját is a hagyományos szerdai bibliaóra keretén belül szerette volna megünnepelni. Az ünneplést az elismerő szavak mellett zongora- és szaxofonjáték, valamint a Lórántffy Zsuzsanna Nőszövetség tagjainak szavalatai tették teljessé. Az eseményt az elmaradhatatlan születésnapi torta zárta. Elzuka meghatódva fogadta az ünneplő közösség köszöntéseit, hálát adva elsősorban Istennek, hogy e kivételesen szép kort megérhette, a családjának, valamint a jelenlévőknek, akiknek elmondása szerint rengeteget köszönhet. Úgy érzi, általuk lett teljes az élete.

Kallós András

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Adventi istentisztelet

Korda Zoltán, a Szatmár-Láncos Református Egyházközség lelkipásztora a vasárnap 10 órakor kezdődő zenés adventi istentiszteletre hívja és várja az érdeklődőket.
Szatmárnémeti

Ünnepre hangoló koncert: a művészetisek karácsonyi ajándéka

Kedden délután rendezték meg az Aurel Popp Művészeti Líceum diákjainak karácsonyi koncertjét a Láncos-templomban, melyen az iskola zenekarának és kórusainak mintegy 160 tagja lépett fel. A koncerten hozzátartozók és pedagógusok vettek részt.
Szatmárnémeti

Összekötő, közösségformáló tér

Tegnap ünnepi istentiszteleten és ünnepi műsorral emlékeztek meg a szigetlankai református templom építésének a huszonötödik évfordulójáról. Hálát adtak a parókia felújításáért is.