A rendezvény ünnepélyes megnyitója pénteken délután volt a filharmónia előadótermében — ahol első pillantásra (a népviseletbe öltözött refis diákokat leszámítva) még véletlenül sem utalt semmi arra, hogy magyar, illetve a magyarsággal kapcsolatos országos rangú eseményről van szó; a színpadon csak a román és az Európai Uniós zászló díszelgett, s hivatalos kezdésként is a román himnusz hangzott fel. Az alkalomhoz illő, valóban ünnepi kezdést az ötödik osztályos Nagy Máté zongorajátéka jelentette, aki Liszt Opus 1 F-mol etűdjének részletét adta elő.
Kánya Jázmin, Versényi Eszter, Debrenti Katalin és Ferenczi Dóra Fölszállott a páva népdalcsokrát követően Kereskényi Gábor polgármester lépett a pulpitushoz, s mint hangsúlyozta: megtiszteltetés, hogy Szatmárnémetibe jöttek a legjobbak — egymást erősíteni nemzeti önazonosságunk érdekében.
„Tudjuk és érezzük, hogy egy ilyen esemény sokkal több annál, minthogy kiderüljön, melyik a legfelkészültebb csapat. Többről van itt szó. Azt gondolom kiváló alkalom ez arra, hogy megismerkedjünk, lássuk, hogy a székelyföldi, vagy partiumi diákoknak ugyanolyan fontos, hogy ismerjék nemzetünk és az erdélyi magyarok történelmét és hagyományait, mint mondjuk a kolozsváriak. Tudom, hogy nem könnyű kisebbségi sorsban élni, nem is szeretem ezt a szót, valahogy azt sugallja, hogy akiket ekként neveznek, azok kevésbé fontosak, vagy éppen gyengébbek, igényeik vagy jogaik kevésbé számítanak, mint az úgynevezett többségieknek…
Ismét szavalat következett, Kánya Jáznim Szilágyi Domokos Határok nélkül című versét mondta el, majd dr. Rüsz - Fogarasi Enikő, a BabeşBolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese és a központi versenybizottság elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Mint kiemelte, ez a három nap a diákokról szól, és szeretné, ha ezt ők is éreznék.„ Itt állunk a Romániai Magyarságtörténet Olimpia hatodik megmérettetésén: Csíkszereda, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad és Marosvásárhely után most itt, Szatmárnémetiben találkoznak azok, akiknek szívügyük a romániai magyarságtörténet tanítása és tanulása. Mindannyiunk számára egy ünnep ez, amikor mindenki a maga helyén erejének és tudásának legjavát adja, és bizonyságot tesz arról, hogy nagyon érdekli őseinek múlja. Azok, akik itt vannak, intenzív tanulás árán megtanulták, hogy milyen izgalmas érdekfeszítő és színes tud lenni ez a múlt. Olyanok vagyunk mindannyian mint a detektívek, akik a múltból és a mélyből előhívjuk és megjelenítjük őseink útját, a mai világunk és a jövőnk számára. A magyarságtörténet ismerete mindazonáltal önazonosságunknak fontos záloga is, ti kedves diákok holnap erről tesztek tanúbizonyságot. A megyei szakasz eredményei azt mutatják, hogy ez a verseny egyaránt elérhető nagy iskolák diákjainak, vagy bármelyik kisebb iskola diákjainak számára. Az elmúlt évek is bizonyítják ezt, hiszen a díjazottak közé, úgy városi, mind falusi, nagy és kisebb iskolák diákjai egyaránt beküzdötték magukat. Legyen így ebben az esztendőben is!” – biztatta a versenyzőket.
Szabó Kinga Mária