Tavaly az országban 186 nő halt meg családon belüli bántalmazás miatt, és 15 ezren jelentették fel „szerettüket” bántalmazásért. Befogadó és tanácsadó központokat hoz létre a kormány.

Románia még csak alig-alig indult el a családon belüli erőszakkal kapcsolatos megoldások útján, eléggé hiányos törvénykezéssel, félmegoldásokkal, évről évre hangsúlyosabbá váló jelenséggel — és egyre több áldozattal. Öt év alatt — 2010 és 2015 között — több mint 800 nő vesztette életét, és csak tavaly 186-an haltak bele férjük-párjuk „szeretetteljes” megnyilvánulásaiba. Az is igaz, hogy a tavalyi év során 14 922 nő jelentette a rendőrségen a pofonokat, ütéseket — ami azt igazolja: a bántalmazott nők egyre inkább tudatában vannak, hogy nekik is van lehetőségük tenni a bántalmazás ellen —, a hatóság pedig 685 esetben ítélt távoltartási végzést agresszív bántalmazójukkal szemben. Ám ez még messze nem jelent semmiféle megoldást vagy segítségnyújtást befogadó és tanácsadó központok nélkül — s az ország tíz megyéjében, köztük Szatmár megyében, nincs ilyen. De a (remélhetőleg közeli) jövőben lesz, ugyanis a kormány befogadó és tanácsadó központokat hoz létre a családon belüli erőszak áldozatai, illetve a bántalmazók számára valamennyi megyében. Igen, a bántalmazók számára is, hiszen mint Sorina Bumbuluţ pszichológus, az Artemis — Nők az Erőszak Ellen Egyesület alelnöke hangsúlyozza, nagyon fontos az erőszakos cselekedetek elkövetőinek pszichológiai gyógyítása, társadalmi integrációja. „Régóta várjuk, hogy a kormány a családon belüli erőszak kezelése mellé álljon, mondjam úgy: teljes mellszélességgel. S ennek csak egy — nagyon szükséges, nagyon időszerű és nagyon hasznos! — lépése a befogadó és tanácsadó központok létrehozása. Vannak ugyan civil szervezetek, illetve, mint Szatmáron is, a SPAS egyes osztályai, melyek a családon belüli erőszak áldozataival foglalkoznak, de ez messze nem elég, hiszen a különféle menhelyeken-otthonokban csak ideig-óráig tud meghúzódni az áldozat, az elkövető pszichológiai kezelésére pedig egyáltalán nincs lehetőség; nem tudjuk, mihez kezdjünk az agresszív féllel. Vidéken sokkal rosszabb a helyzet, mint a városokban” — mondja. Mentalitásváltási pozitívumként említve, hogy egyre több bántalmazott nő „ébred fel” a pokolból s próbál kilépni belőle. Ám a „felébredésig” vezető útnak már a legelső lépése sem egyszerű, hiszen maga az áldozat fel/be kell ismerje, hogy családon belüli erőszak áldozata, és segítséget kell kérjen. S a szakemberek egyöntetű véleménye szerint ez az első lépés a legnehezebb: a segítségkérés. Pedig van segítség — még ha a köztudatban élő tévhitek sokszor megbénítják mind az áldozatok segítségkérését, mind az ismerősök és az intézmények beavatkozását. E tévhitek csaknem kivétel nélkül az áldozatot teszik felelőssé a bántalmazó erőszakos viselkedéséért, illetve az elkövetőt patologizálják: sérült, tetteiért felelni képtelen szerencsétlennek állítják be. A valóság azonban ennek igen ritkán felel meg: az elkövetőt ismerősei és tágabb családja „rendes”, „jóravaló” embernek ismeri, ezért ha az áldozatok beszélni kezdenek, sokszor senki sem hisz nekik. Tovább nehezíti az áldozatok helyzetét, hogy nemegyszer maga az elkövető is a nő viselkedésével indokolja a bántalmazást. „Az erőszak megtörésének első lépése, hogy a felelősséget arra helyezzük, akit illet — az elkövetőre. S ha már 'elkövetőt' mondok, a családon belüli erőszak elleni hatékony küzdelemben szükséges lenne némi büntetőtörvénykönyvi módosítás is: jelen pillanatban ugyanis csak a 60 napon túl gyógyuló sérülések, kórházi kezelések nyomnak valamit a latban a törvény előtt, viszont a bevérzett szemek, felhasadt ajkak-szemöldökök áltagosan 7–10 nap alatt begyógyulnak. És a bántalmazást követő pszichológiai kezelést nem is számolják bele a gyógyulási időszakba… Nagyon lazák a szabályok. Teljesen más lenne a helyzet, ha a látleleteket készítő orvosszakértőket a törvény kötelezné, hogy a teljes gyógyulási időtartamot beszámolják: egy-két törött borda, szilánkosra csavart csukló összeforradása eléri a 60 napot, s akkor a bántalmazó már szigorúbb törvénykezés alá esne” — magyarázza a pszichológus.

Szabó Kinga Mária