Az 1989. december 22-től 1990 májusáig, az első szabad választásokig tartó időszak 12 erdélyi város elsősorban magyar vonatkozású történéseit összesítő tanulmánykötetet mutattak be tegnap délután.

Az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötetet Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán szerkesztette a Rendszerváltás Romániában. Kisebbségek részvétele az 1989-es forradalomban és önszerveződési formák program keretében készült kutatás alapján — a 2010-ben kezdődött kutatás nagymértékben a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) keretén belül zajlott — és összesen 82 strukturált interjút és városokra lebontva egy-egy esettanulmányt tartalmaz. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség történetét mindenki meg akarja írni, csak épp senki nem végez alapkutatást, ami nélkül a tudatlanság bátorsága lenne egy ilyen monográfiát összehozni. Mi azt próbáltuk kideríteni: helyi szinten mi történt a kötetben szereplő 12 erdélyi városban, kik voltak azok, akik először elkezdték a szervezkedést, hogyan is alakult ki az RMDSZ profi politikai szövete a spontán dolgokból 1989 decembere és 1990 májusa között” — fogalmazott a bemutatón dr. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének (Budapest) munkatársa. Rámutatott arra is, hogy 1989. december 22. előtt volt forradalom, utána viszont „más események”-ként kell említeni a történéseket, hiszen akkor a központi hatalom már feladta a küzdelmet és már felbomlott. Dr. Bárdi meglátása szerint nem az a nagy kérdés, hogy „kik csinálták” ezt a forradalmat, hanem hogy miért úgy működött az akkori román állambiztonság, ahogy működött, hiszen mai tudásunkkal már teljesen nyilvánvaló: a Tőkés László-féle tüntetést nagyon könnyen el lehetett volna fojtani, az államhatalom a nagyvárosi tüntetésekkel sem tudott mit kezdeni. „Nagyon nehezen látunk tisztán: mi is történik december 22. után? Ez a leghomályosabb pontja az akkori eseményeknek, és ekkor hal meg több mint 1000 ember — míg a 22-e előtti eseményekben körülbelül 200-an vesztettél életüket.” Az 1990. januári bányászjárás feladata nem volt más, mint a történelmi román pártok újraéledésének tönkretétele és a posztkommunista elit dominanciájának megerősítése — és szintén januárban jelenik meg a nemzetiségpolitikai visszakozás román részről, aminek a március 15-i események jelentik a szakaszhatárát: akkor tudatosul a román társadalomban, hogy itt egy párhuzamos, másik társadalom is létezik-működik, „májusig beindulnak az RMDSZ-en belüli viták, törésvonalak, aztán a többpárti választások, megszületik az a parlamenti frakció, amely kezdi átvenni a vezetést” — fogalmazott Bárdi.

A kötet szatmári vonatkozású történéseit összefoglaló Sárándi Tamás négy szakaszra osztotta a kutatott időszakot: míg a december 16–21. közötti napokat a nyugalomba merevedő tespedtségnek nevezte, a december 24.–január 31. közötti hetekben az új hatalmi struktúra megszilárdulását elemezte, február 1. és március 15. között Szatmár is elindult a demokrácia felé, majd március 15.–május vége közötti időszakban elhidegültek a felek. „Az 1990. március 15-i eseményeket követő etnikai megosztottság napjainkra tompult, a mindennapokban már nem érződik. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a magyarság száma folyamatosan csökken — ennek ellenére mind a várost, mind a megyét 2012-ig magyar politikusok vezették” — fogalmazott.

Szabó Kinga Mária