Szatmárnémeti

Szatmáron a budapesti Nemzeti Színház

2013.09.18 - 09:02

A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház első külföldi vendégszereplésére október 5-én kerül sor Szatmárnémetiben, a Harag György Társulat fennállásának 60. évfordulójára rendezett jubileumi ünnepség keretében.

A Kossuth-, Meyerhold- és Jászai-díjas rendező, a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház főrendezője, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese, a Magyar Teátrum Társaság elnöke maga is együtt ünnepel a szatmári társulattal. A Vitéz lélek című Tamási-darabból készült Vidnyánszky-előadás bemutatója szeptember 27-én lesz Budapesten. A Nemzeti Színház ezzel a produkcióval nyitja a 2013/2014-es színházi évadát. A produkcióban többek között Reviczky Gábor, Mécs Károly, Trill Zsolt, Martinovics Dorina és Varga József látható, rendezőasszisztens Herpai Rita, dramaturg Szász Zsolt, díszlettervező Olekszandr Bilozub, jelmeztervező Balla Ildikó, zeneszerző Könczei Árpád.

Szatmárnémetiben egyébként ez idáig mindössze egyetlen alkalommal, több mint 20 évvel ezelőtt vendégszerepelt utoljára a budapesti Nemzeti Színház, akkor is erdélyi szerző művével (az Advent a Hargitán című Sütő András-dráma színrevitelével).

A színház Horea úti jegypénztárában szeptember 19-től válthatók jegyek az ünnepi hétvégére hétköznap 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között, a három napra szóló bérleteket pedig szeptember 20-tól lehet megvásárolni. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon lehet érdeklődni. Mindazok, akik állandó színházbérlettel rendelkeznek, kedvezményesen válthatnak jegyet vagy három napra szóló bérletet az ünnepi rendezvénysorozatra.