A szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának meghívására január 26-ig összesen tizennégy alkalommal láthatja a szatmári bábszínházkedvelő közönség a Máté Angi Volt egyszer egy… című bábjátékot.
Az Aranyszamár Színház és a Kabóca Bábszínház közös produkciójaként Szatmárnémetibe érkező előadás rendezője Székely Andrea, szereplője Érsek-Csanádi Gyöngyi, a látványterv Bodnár Enikő nevéhez fűződik, a rendező munkatársa pedig Baranyai Anita volt. Az előadást az alkotók négyéves kortól ajánlják, és az Iciri-Piciri-bérletet váltott óvodásokat és kisiskolásokat várják az Északi Színház Ács Alajos Játékszínébe. Az előadások pontos kezdési időpontjairól a társulat internetes honlapján, a www.harag.eu címen lehet tájékozódni. A két bábszínház között jól működő bérletcserés együttműködés révén a szatmári bábosok ebben az évadban huszonhárom előadás erejéig vendégeskedtek a Három kismalac és a farkasok című előadásukkal a veszprémieknél, azzal az előadásukkal, amely rendezője Bandura Emese, a bábtagozat vezetője, és amelyet összesen immár nyolcvannál is többször vittek közönség elé.