Szatmárnémeti

Szatmárnémetiben a tesztelőgép

2020.05.07 - 12:36

Az egyeztetés eredményeképpen az a megállapodás született, hogy a Covid-19 vírus tesztelésére megyei szinten csak a Szatmár Megyei Kórházban van lehetőség, mivel ez az egyetlen, erre érvényes engedéllyel rendelkező egészségügyi intézmény a megyében.

Az országos tesztelési programban is ez a megyei egészségügyi intézmény vesz részt, ide érkeznek a szükséges finanszírozások, valamint csak ebben a kórházban dolgoznak olyan, szakirányú vizsgával rendelkező szakemberek, akik a betegek tesztelését el tudják végezni. Ezen indoklásokat figyelembe véve, a nagykárolyiak által vásárolt gépet a hét folyamán a Szatmár Megyei Kórházba szállították.

A megvásárolt tesztelőgép tulajdonjoga a jövőben sem változik: tulajdonosként egy magán alapítvány, illetve a nagykárolyi önkormányzat szerepel, akik együttműködési protokollt írtak alá a gép átadásáról a Szatmár Megyei Kórházzal.

„Garanciát kaptunk a Szatmár Megyei Tanács vezetőségétől, hogy ennek az együttműködésnek az eredményeképpen a Nagykárolyi Városi Kórház egészségügyi személyzetét is kiképezik a gép használatára, így azt helyi szinten is használni tudjuk majd, akár a mostani járvány befejezését követően is. Ugyanakkor kiemelném: a nagykárolyiaknak elsőbbségük van a Covid-19 tesztelését illetően a megyeszékhelyen” — mondta Kovács Jenő.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Emelkedik a COVID-19 és influenza esetszám Szatmárban

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szeptemberi jelentése szerint 318 új COVID-19 és 284 légúti fertőzéses, influenzás esetet regisztráltak, emellett oltási és megelőzési ajánlásokat tettek.
Szatmárnémeti

Szatmári áldozata is van az influenzának

Szatmári áldozatot is követelt az influenza-szezon: a megyei közegészségügyi igazgatóság közlése szerint, az elmúlt héten egy, a 15–49 év közötti korcsoportba tartozó szatmári belehalt a vírusfertőzés okozta szövődményekbe.
Szatmár megye

Növekszik a megbetegedések száma

Ha enyhén is, de növekedett a felső légúti megbetegedéssel, influenzával, COVID-19 megbetegedéssel, tüdőgyulladással küszködő Szatmár megyei lakosok száma – derül ki a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság portálunkhoz eljuttatott adataiból.