Szatmárnémeti

Kitől kell a minden? A döntés rajtad áll

Nagyböjt első vasárnapján a szatmárnémeti Kis Szent Teréz-templomban tartott ifjúsági imaórán a világ kettősségében utat kereső fiatal képe jelent meg, a
Szatmárnémeti

Itt a farsang, áll a bál a Guliver Óvodában

Az elmúlt héten a szatmárnémeti Guliver Óvoda apróságai hangos farsangi mulatozással űzték el a telet
Szatmárnémeti

41 nehéz sorsú fiatal szerezhet jogosítványt

„Jogosítvány a jövőhöz” — több mint kétszáz hátrányos körülmények között élő fiatal pályázott idén az ingyenes sofőriskolára, a nyertesek között
Szatmárnémeti

Isztambulban jártak a faipari líceum diákjai

A tiszta vízhez való hozzáférés biztosítása, a víz fontosságának kiemelése a célja annak az Erasmus+-projektnek, amelyikben részt vesz a Constantin Brâncuşi
Szatmárnémeti

Mihez értesz? Csak az elméleti tudás kevés

Ha tudsz egy szakmát, az tesz igazán hitelessé, önállóvá és értékessé, nem pedig a közömbösség
Szatmárnémeti

Mozgósítani kell a magyar diaszpórát is

„Pataki Csaba és Kereskényi Gábor sokat dolgozott, jó eredményeik vannak, amelyeket meg kell ismertetni, mert ők képesek összefogni a magyarokat, svábokat, zsidókat,
Szatmárnémeti

Istennel értelmes az élet

Bele van kódolva az emberi természetünkbe a vágy, hogy fontosak lehessünk valakinek, hogy életünknek legyen értelme — hangsúlyozta Vojtku László a szombati bibliás
Szatmárnémeti

Nem „büntetik” a vétlen balesetezőket

Február közepe óta már nem kell minden esetben kifizetniük a kórházi számlát azoknak, akik háztartási vagy közúti balesetben sérültek meg, de azoknak sem, akik
Szatmárnémeti

Hatvanöt ügyes kisdiák versengett

Idén is megrendezték a népszerű Kányádi Sándor Szavalóversenyt, amelyre 65 általános iskolás diák sereglett össze Szatmár megye különböző pontjairól
Szatmárnémeti

Áthelyezési támogatás

A regisztrált munkanélküliek, akik az elhelyezkedés érdekében 50 kilométernél távolabbi településre költöznek, támogatásra jogosultak
Szatmárnémeti

Jól sikerültek a tesztek, de kompetenciafejlesztésre szükség van

Jól felkészültek a Szatmár megyei másodikosok, negyedikesek és hatodikosok, egyénre szabott kompetenciafejlesztésre azonban sok esetben szükség van — összegezte
Szatmárnémeti

Életemmel védem az életet

A Szatmár megyei Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség székhelyén előléptetésekkel és a különböző díjak átadásával ünnepelték a polgári védelem