A tiltakozó akciók felfüggesztéséről döntött a mentőszolgálatok szakszervezeti szövetsége, az Ambulanţa. Tájékoztatásuk szerint azért szüntették be a tiltakozást, mert ígéretet kaptak Marcel Ciolacu kormányfőtől és Simona Bucura-Oprescu munkaügyi minisztertől helyzetük rendezésére.
Száz fejkendő meséli el történetét azon a szemkápráztatóan színes, egyedülálló kiállításon, amely csütörtökön kora délután nyílik az Iparosotthonban, felvonultatva Popa Zsolt népviselet készítő és -szakértő gyűjteményének egy részét.
A gyalogoshíd építése miatt nem lehetett a jobb parton, a Golescu és a Decebal híd közötti ártérben nekikezdeni a terület-rendezésnek. Csütörtöki ülésükön szavaznak a tanácsosok a munkavégzés átütemezéséről.
Életkortól függetlenül a Lépésházba várják azt is, aki már tud, és azt is, aki még nem tud táncolni, de szereti a népzenét és annak ritmusát — a talpalávalót Heit Lóri és Zenekara húzza, akik külön koncertet is tartanak majd kalotaszegi, hajdúsági, alföldi zenékből.
November 25-én, szombaton 11 órai kezdettel az Iparosotthon bábszínházi termében bérletszünetben lesz látható a Brighella Bábtagozat új babaelőadása, a Hangoló című produkció.
Kezdi magára ölteni karácsonyi viseletét Szatmárnémeti, szerelik a díszeket, a fényeket városszerte. Lesznek ingyenes koncertek, óriáskerék, Mikulás-vonat és szilveszteri tűzijáték is. Korcsolyapálya? Főtér helyett a NEPI parkolóban.
Idén végre ismét lehetőség volt annak a rendezvénynek a megszervezésére, amelynek célja a találkozáson s a múlt előtti főhajtáson túl az iskola jelenének ünneplése, jövőjének tervezgetése, hiszen mindannyiunk célja az, hogy e patinás oktatási intézmény még nagyon hosszú ideig nevelhesse és képezhesse a szatmári magyarság újabb és újabb nemzedékeit — Együtt a Refiért!
Dr. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai elemző, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatótanára tart előadást az Izarel és a Hamász között október 7.-én kitört konfliktusról.
Éhségsztrájkba léptek a mentősök szakszervezeteinek vezetői és tiltakozási akciókba fogtak az összes megyei mentőszolgálatnál, mivel az új nyugdíjtörvényben a mentősök már nem szerepelnek a különleges munkafeltételek között dolgozók kategóriájában.
Szatmárnémeti, pontosabban a Mircea Eliade Általános Iskola adott otthont a Bolyai Matematika Csapatverseny országos írásbeli döntőjének (is) — a 18, négyfős csapatból nem kevesebb mint 11 volt szatmári. A Hámos Matekcsillagok vesznek részt Budapesten a szóbeli döntőn.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat