Hétfőn megkezdődött a 2023/2024-es tanév próbaérettségi vizsgasorozata. Elsőként román nyelv- és irodalomból írásbeliztek a végzősök, országszerte mintegy 146 ezer, Szatmár megyében közel 2200 diák mérhette fel a tudását.
Meghatározatlan időre — pontosabban az észlelt szabálytalanságok helyrehozásáig — bezáratta Szatmárnémetiben a Corvinilor utcai Kaufland-üzletet a fogyasztóvédelem.
Megkezdte a felkészülést a június 9-én esedékes helyhatósági választásokra az RMDSZ szatmárnémeti szervezete — jelentkezni lehet polgármester- és tanácsosjelöltnek!
Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, két felnőtt és két gyermek, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg. Az egyik gyermek kritikus állapotban van.
Évente megtartják a nők ökumenikus világimanapját, amelynek témáját minden évben más ország asszonyai állítják össze, és egyben magukat is megmutatják a világnak. Idén Palesztinából érkezett a téma és az imakérés. Szatmárnémetiben harminckettedik alkalommal szervezték meg az ökumenikus női világimanapot egyházmegyei szinten. – tájékoztatott Nagy Erika egyházmegyei missziói előadó, egyházkerületi nőszövetségi elnök, az esemény koordinátora.
Március első hétvégéjén közel 400 páciens szorult a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán dolgozó szakemberek segítségére – tájékoztatott az egészségügyi intézmény.
Március 8-án a nők nem várnak el nagy dolgot férfitársaiktól, csak annyit, jusson eszükbe, hogy nem csak egy feleség áll mellettük, hanem egy legjobb barát is. Aki mindent megtesz a család boldogsága érdekében: dolgozik, elvégzi a házi munkát, mos, takarít, gyereket nevel, ápol, főz, szeretetet csempész minden tányér ételbe, amelyet a család elé tesz - hívja fel a figyelmet a Szatmár Megyei Könyvtár rövid közösségimédia-bejegyzésében.
A divat és az öltözködés egy olyan kulturális eszköz, amely segítségével megmutathatjuk az egyéniségünket, szavak nélkül fejezhetjük ki magunkat — de létezik-e, s ha igen, milyen is a tudatos erdélyi magyar divat? Erről is, de az ökodivatról, a szakma megújulásáról még számtalan kérdésről beszélgetnek március 6-án az MCC Szatmárnémeti Képzési Központjában.
Két napig ismét a vidám versek és versmondók fővárosa volt Szatmárnémeti, hiszen 13 megye 88 kis- és nagyobb diákja csillantotta meg anyanyelvünk határtalan játékosságát és humorosságát a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntőjében — amelyen mindenki nyertes volt.
Különleges dolognak számít, ha valaki karácsonykor vagy szilveszterkor jön a világra, de az igazán kivételes az, ha valaki szökőnapon születik. Február 29-én öt kisbaba jött a világra a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban.
Lázár Ervint, a nagy mesemondót, senkinek nem kell bemutatni. Meséit, hőseit jól ismerik kicsik és nagyok egyaránt - A hazudós egér hőse pedig az erdő sok lakóját húzza ki a csávából különös históriáival. A Brighella Bábtagozat bérletszünetes előadása szombaton várja a kis és nagy nézőket.
A szatmárnémeti tanács csütörtöki döntésének köszönhetően — hosszú évek hányattatása után — új székhelyet kap a megyeszékhelyen a Szatmár Megyei Drogprevenciós és Tanácsadási Központ.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat