A Nemzetközi Valutaalap úgy véli, hogy a jegybankok által az infláció mérséklése érdekében működtetett referenciakamatok emelése a következő három évben a fejlett országokban akár 10%-os, a feltörekvő piacokon pedig akár 25%-os esést is okozhatnak a lakásárak terén.
Újult erővel, friss lendülettel és átértékelt szabályzattal indul az Örökségünk őrei műemlékvédelmi verseny — például idén első alkalommal az V. – VIII. osztályos csapatokat jelentkezését is várják.
Fáradhatatlanul tartja ellenőrző és tájékoztató akcióit az állatvédelmi rendőrség — a kötelezettségekre való felhívások mellett idén közel 150 000 lej értékben rótt ki bírságokat.
Az állami intézmények, a civil szervezetek és a lakosság közötti együttműködést megkönnyítő és egyszerűsítő platformot hozott létre a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal.
A Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség nemrégiben a Progocom Alexandru Kft tulajdonában lévő, szatmárnémeti Calimero bisztróban tartott tematikus ellenőrzéseket — lakat is került az ajtóra.
Tízből három romániai lakos nedves falú, alacsony hőmérsékletű vagy sötét lakásban él vagy dolgozik, ami életszínvonalára és egészségére is kihat, holott a megfelelő felújítás még gazdasági szempontból is megtérülne az évek során. Hogy sokan nem ülnek karba tett kézzel, az abból is lemérhető, hogy az épületfelújítási támogatásra 2,34 milliárd euró értékben érkezett kérés a második pályázati kiírás első óráiban.
Az aradi vértanúkra emlékeztek a szigetlankai református templomban is – az istentisztelet záróakkordjaként vitéz dr. Keresztesi Csaba-Árpád tartott rövid történelmi előadást.
Nem kevesebb, mint 17 kincskereső csapat indult el felfedező útra szombaton délután az immár második alkalommal megszervezett városi kincskeresés keretében – a csapatoknak ezúttal a Szatmárnémetihez kötődő híres személyeket kellett megtalálniuk.
Kevesebb, mint tíz nap és kezdődik az idei TEDxSatuMare, amelynek témája a Community Changers, azaz a közösségformálók. A konferenciára olyan különleges és értékes vendégek érkeznek, akik jelentős sikereket értek el a saját tevékenységi területeiken.
Szalmonellával fertőzött nápolyit hív vissza a Lidl áruházlánc – derül ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVSA) közleményéből.
A nép ajkán született történetek kultúránk alapját képezik, bölcs tanulságokat, és fergeteges szórakozást nyújtanak kicsiknek, nagyoknak. Bizony, a feje tetejére, azaz tótágast áll a világ, ha valaki homlokegyenest másképpen cselekszik, mint ahogyan az ésszerű — a bábjáték három bolondos mesével ajándékozza meg a nézőket.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat