A statikai fázis egyik utolsó fejezete kezdődött el a héten: a Strabag szakember-gárdája elkezdte felszerelni a negyedik szatmárnémeti híd egyik jellegzetes és kritikus tartozékát, a ferdekábeles rendszert.
A száraz növényzet égetése szélcsendben is veszélyes, hiszen a tüzet nem lehet irányítani, könnyen átterjedhet, ám erős szélben, vagy épp szélviharban különösen veszélyes - hívja fel a figyelmet a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség.
Miniévaddal és ünnepi hétvégével, hatnapos rendezvénysorozattal ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata — olvasóink pedig négy előadásra is páros belépőt nyerhetnek!
Nem ez az első csillagtúra, amelyet Erdély egyik legszebb vidékére szervez a szatmárnémeti EKE — az „alaptábor” Sztánán lesz, a már kipróbált és bevált Somvirág közösségi házban, s innen indulva minden nap Kalotaszeg más-más részét járják be kerekpáraikkal.
Pár méterrel arrébb, a villanyórától a Divatház elé költözik a buszmegálló, ami egyben az ottani, több mint egy tucat parkolóhely megszűnését is jelenti — a főtérfelújítás első percétől arról volt szó, hogy a tömegközlekedés, a kerékpárosok és a bérfuvarozók számára ugyanúgy „körbegurulható” lesz a nagypark, mint korábban. Hétfőn fog kiteljesedni ez a szabály.
Kedd reggel héttől megnyílt a felújításon átesett régi főtér művészeti múzeum (Vécsey-ház) felőli szakasza az autósforgalom előtt is. Kétirányú a közlekedés, nyomógombos jelzőlámpák vannak, még szokni kell a változást.
Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint világszerte minden 100 gyermekből egyet autizmus spektrumzavarral diagnosztizálnak. Romániában az autizmus előfordulási gyakorisága az általános iskolás gyermekek körében eléri a 14,3%-ot az Országos Közegészségügyi Intézet 2023-ban közzétett adatai szerint.
Mivel 01 Rh pozitív és B3 Rh pozitív vércsoportokból elegendő mennyiséget gyűjtött az elmúlt időszakban a szatmárnémeti transzfúziós központ, ezért csak korlátozott számban várják ezen a héten az önkénteseket – jelentette be az intézmény közösségi oldalán.
Idén is izgalmas húsvéti kincskereső játékkal lepte meg az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti a gyermekeket. A harmadik ízben megszervezett kincsvadászaton több, mint százan vettek részt.
Miért várjuk a húsvéti világosságot? A találkozás öröméért! Mert a megcsillanó fényben mindent észre lehet venni. Odavonzza a tekintetünket, reflexszerűen észrevesszük, ami fontos és lényeges lehet számunkra, és ne csak azt. A feltámadás vakító világossága átölel bennünket, emlékek törnek elő, bűneink könnycseppjeiben törik meg a fény és ha most még csak homályosan is, de valamikor megértjük, mi miért történt.
Jézus halálos bűne, hogy Caesar és világa hatalmi struktúrájának alappillérét, a hatalom szerkezetének egészét támadja meg és vonja kétségbe. Jézusnak meg kell halnia, mert Caesar és a cézárok uralmát, rendszerét nem itt-ott, egyik-másik vonatkozásában, hanem egészében utasítja el.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat