Szatmárnémeti

Iohannis: megengedhetetlen az igazságszolgáltatás politikai felügyelet alá helyezése

 Klaus Iohannis szerint olyanok fogtak össze a korrupcióellenes ügyészség (DNA) lejáratására és politikai felügyelet alá helyezésére, akik ellen a vádhatóság
Szatmárnémeti

Bemutatták Simonfy József új könyvét

Hétfőn a Kölcsey Ferenc Főgimnázium multimédia-termében mutatták be Simonfy József Idő rokkantja című verseskötetét, az iskola diákjai összeállítást
Szatmárnémeti

Mikes tantárgyverseny: 11-en jutottak az országos döntőbe

Hétvégén rendezték meg a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszát
Szatmárnémeti

A közösség szolgálatában 2018-ban is

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet 2018-ban is teljesíti vállalt küldetését, azonnali segítséget nyújtva ott, ahol erre szükség van, ugyanakkor hosszú
Szatmárnémeti

Nem lesz tervezett áramszünet

A hideg miatt érvényben levő sárga riasztást és az önkormányzati kérést figyelembe véve péntekig felfüggeszti munkálatait az áramszolgáltató — azaz sehol
Szatmárnémeti

Felemás virágszezon jön

Március elsején kezdődik a virágárusítási szezon, de lehet, hogy a nagy hideg miatt ez alkalommal nem lesz túl nagy a felhozatal
Szatmárnémeti

Várják a fiatal orvosokat Szatmárra

Megoldódni látszik az akut orvoshiány a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, magyarázta Adrian Marc kórházmenedzser legutóbbi sajtótájékoztatója keretében
Szatmárnémeti

Eurómilliós beruházásról döntöttek

A megyei tanácsosok jóváhagyták az ADI-Apa által kidolgozott Masterplan 2014–2020 projekt aktualizálását, s ezáltal 188 millió eurós támogatást pályázhatnak
Szatmárnémeti

Népszerű a 10-es suli

Nagyon sokan vettek részt kedden a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola nyílt napján
Szatmárnémeti

Töltőállomás elektromos autóknak

A Socar Petroleum Rt
Szatmárnémeti

Refisek nyerték a bibliaismereti vetélkedőt

Idén sem volt ügyesebb csapat a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjainál, így címüket megvédve ezúttal is elhozták az országos bibliaismereti vetélkedő
Szatmárnémeti

Hullik az álmennyezet a piacon

Alig készült el, máris megadta magát a fizikának a szatmárnémeti Szamos-piac álmennyezete