Szatmárnémeti

Az önkéntesség fontosságát hangsúlyozzák

Szatmár megyében 2001 óta működik a Máltai Szeretetszolgálat ifjúsági szervezete
Szatmárnémeti

Operett Varázs a segítés jegyében

Kán-kán táncosnők, a keringők királyai, tüzes spanyol dámák, muzsikus cigányok, a revük tollas-csillogó táncosnői, parasztlánykák és csikósok, mindez
Szatmárnémeti

Szóbeli vizsgán a startupok

Újabb fázisához érkezett a Critbiz vállalkozásgerjesztő folyamatba bekapcsolódott vállalkozójelöltek támogatásért folyó versenye, meg kellett védeni
Szatmárnémeti

Törvény szabályozza az állattetem-elszállítást

Egy újabb törvénykezés átrendezi azt, hogy kinek kell az elhullott állatok tetemeivel foglalkoznia, és azt milyen pénzből fedezzék
Szatmárnémeti

Névtelen szentek, kedves halottak

Mindenszentek ünnepén a templomok, halottak napján a temetők telnek meg a katolikus hívekkel
Szatmárnémeti

35 éves hajléktalant gyanúsítanak a borzalmas kettős gyilkossággal

FRISSÍTVE: Elfogták a feltételezett elkövetőt — a Helyi Rendőrség egyik egysége a strand közelében, a Traian Vuia utcai garázsok háta mögötti területen fogta
Szatmárnémeti

Fokozottan figyeljünk egymásra!

Ezekben a napokban a megszokottnál jóval nagyobb a forgalom a temetők környékén — a rendőrség fokozott figyelemre kér mindenkit
Szatmárnémeti

Újabb körforgalom — egyelőre ideiglenesen

Ha egyelőre ideiglenesen is, de lesz körforgalom Szatmárnémetiben, az ipari park bejáratánál, döntötte el keddi ülésén a város közlekedési bizottsága
Szatmárnémeti

Kiválasztott palackhídterv

Egy hónapja dolgoznak pillepalackokból készülő hídjaik és egyéb építményeik tervein a műépítésznek készülő szatmárnémeti diákok, kedden döntötte
Szatmárnémeti

Emlékezésre készülődve – a temetőbe járás hagyománya

Reformáció emléknapja, kivilágítás, mindenszentek, halottak napja — az emlékezés ünnepe és saját halandóságunk tudatosítása
Szatmárnémeti

Várják a beígért, új mentőautókat

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor év végéig új mentőautókkal bővülhet a Szatmár Megyei Mentőszolgálat autóparkja
Belföld

Betegebbek leszünk, ha beutalnak a kórházba?

Az elmúlt tizenkét évben megkétszereződtek a kórházon belüli fertőzések