Új magyar város „született” a minden lehetőségek földjén, Amerikában: önállósultak a szatmári hászidok, s a 25 000-es lakosú várost alapítójáról, a volt szatmárnémeti ortodox zsidó főrabbi, Joél Teitelbaum tiszteletére Palm Tree-nek nevezték el.

Új év, új város, mondhatjuk, és a kijelentés teljesen igaz, ugyanis 2019. január 1-jétől immár hivatalosan is létezik Palm Tree, az Amerikai Egyesült Államok első ultraortodox városa — amelyet szatmárnémeti volt ortodox zsidó főrabbija, Joél Teitelbaum alapított, a lakosság zöme pedig nem csupán magyar, de kimondottan szatmári gyökerekkel rendelkezik. Bár a New York közelében lévő új kisváros neve inkább egy floridai üdülőhelyet idéz, a Pálmafa (Palm Tree) név Teitelbaum rabbira kíván emlékeztetni, az ő nevének tükörfordítása.

Az 1887-ben Máramarosszigeten, a híres haszid Teitelbaum rabbidinasztia sarjaként született Joél Teitelbaum már gyermekkorában híres volt szónoki képességeiről, meggyőzőkészségéről és jó elemző-értelmező módszereiről, fiatal rabbiként pedig előbb a nagykárolyi, jelentős zsidó hitközségeket erősíti és virágoztatja fel, majd meghívást kap a szatmárnémeti ortodox zsidó hitközség részéről a főrabbi tisztség betöltésére — Szatmárnémeti ekkor már a környék legnagyobb zsidóságát tömörítő, hatalmas (Máramarossziget, Nagyvárad és Kolozsvár mellett a negyedik nagy zsidó központként számon tartott) vallási központ volt. Az izraeliták összlétszáma 1935-ben (a Teitelbaum beiktatása utáni első évben) a népszámlálás szerint már 12 000 fő, jelentős részük volt ortodox vagy valamilyen haszid irányt követő zsidó, de ekkor már a status quo ante hitközség is gyönyörű (ma már sajnos nem álló) zsinagógával és népes közösséggel büszkélkedhetett. Aki megszerezte a szatmári ortodox főrabbi székét, az a város több mint 800 állandó férőhelyes ortodox nagyzsinagógájának, a "Nagy Templomnak", ahogy a helyi zsidók nevezték és a hozzá tartozó, 300 férőhelyes Talmud Tora imaháznak az irányítása mellett a hozzájuk tartozó intézmények (hitközség, nőegylet, iskola, jesiva) irányítását is a kezében tarthatta, továbbá hatalmas befolyással volt a város számos más imaházára és zsinagógájára. Ez a gyakorlati, valamint a tisztséggel járó szimbolikus szerep a város ortodox és haszid zsidóságának a valódi vallási-szellemi vezetőjévé emelte a mindenkori főrabbikat. Joél Teitelbaum „kívülállóként” érkezett a városba, talán ezért is tudta összefogni a különböző irányzatokat, és válhatott az első ortodox haszid rebbévé — rebbesége pedig a szatmárnémeti zsidó hitközség virágzó időszaka: összefogta a meglévő irányzatokat, és az alapvetően ortodox közeget átitatta a haszidizmus szellemiségével, megerősítette a közösséget, sokat tett az ifjúsági életért, az iskoláért, és az intézményrendszer alapvető megerősítésébe kezdett (s nem mellesleg egy-egy hanuka alkalmával az általa levezetett nagyzsinagógabeli szertartásokkor a teljes Várdomb utcát lezárták a hatóságok, olyan népes tömeg tolongott), sőt, népszerűségével még arra is rá tudta venni a hitközséget, hogy tervei fedezésére ötven százalékkal növelhesse a beszedett adót. Szatmárnémeti tevékenységének s egyben a szatmári zsidóság hőskorszakának a holokauszt vetett véget — Teitelbaum 1944-ben az úgynevezett Kasztner-vonaton távozott s menekült meg; sok szatmári zsidó szerint ezzel cserben hagyva saját híveit, közösségét, amelynek tagjai zömében odavesztek a haláltáborokban, míg követői, a szatmári haszidok úgy tartják, éppen ez volt a lehető legjobb és legbölcsebb megoldás arra, hogy a szatmári haszidizmus ne vesszen el. Teitelbaum útja Svájcon át Jeruzsálembe vezetett, ahol már elkezdte egybeszervezni a szatmári zsidóságot, majd az Egyesült Államokba, Brooklynba költözött, ahol szintén nagy számban éltek egykori hívei — a közösség átfogó újjászervezésébe kezdett, majd az 1970-es években úgy döntött: közösségét a nem túl távoli Monroe városkába telepíti, ezzel is védve a nagyváros káros hatásaitól és erkölcstelenségétől. Itt alapították meg 1977-ben Kiryas Joel városrészt, amelynek jelentése: Joel városa, s első halottja két évvel később maga a 92 éves Teitelbaum volt.

A szatmári haszidok (ragaszkodnak a zsidó népi élethez, de lelkivilágukat a közép-európai mindennapok hatják át, felfogásuk szerint az istenszeretet nem a formaságokban és rituálékban nyilvánul meg, hanem az emberszeretetben, és ennek lényegét nem elsősorban az önsanyargatás fejezi ki, hanem az öröm) még az ultraortodoxián belül is a leginkább elzárkózó ágat képviselik, a legzártabb közösségek közé tartoznak, s egy felmérés szerint az Egyesült Államok tízezer főnél népesebb városainak sorában Kiryas Joel (most már Palm Tree) a legszegényebb, ugyanakkor például a rendkívül jól felszerelt, barátságos szülészeten a kismamák két hétig tartózkodhatnak újszülöttjükkel, és nem sok jel utal arra, hogy bárki boldogtalan lenne, vagy a tehetősebb vidékek civilizációs problémáival küzdene. A településen nem jelent gondot a kábítószer, az alkoholizmus, lényegében nincsenek bűnügyek, ismeretlen az erőszak és a családon belüli bántalmazás — folyamatos viszont az építkezés. A városban gyengén beszélik az angolt, otthon jellemzően a jiddist használják, és a lakosság 20%-a vallja magát magyar (szatmári) származásúnak.