A román nyelvű újság szerkesztőségének válaszolva a polgármester összegzett:
— Több mint 100 millió euró értékben vannak megvalósítás alatt álló projektjeink, amiket európai, állami vagy helyi költségvetési forrásokból finanszírozunk. A legnagyobb projekt a Ştrandului utcai harmadik Szamos híd, ami hozzávetőleg 40 millió euróból készül.
Aztán vannak regionális operatív (POR), határon átnyúló programokon és a nagy infrastrukturális projektek számára létrehozott programon (POIM) keresztül finanszírozott európai projektjeink, 45 millió euró értékben. A legnagyobbak a régi központ rehabilitációja, a Szamoson átívelő gyalogoshíd építése, hibrid autóbuszok beszerzése és egy terminál építése.
Kereskényi arra számít, hogy a digitaliziáció egyre több városházi tevékenységre fog kiterjedni, ez lesz az egyik fontos és mindenki számára érzékelhető változás a közigazgatás közeljövőjében. Ami pedig szerinte szükséges, annak érdekében, hogy a helyi közigazgatás jobban működjön, az a helyi döntések decentralizálása, ahogyan az anyagi források központtól való függetlenítése is, hogy a polgármesteri hivataloknak többé nem kelljen kinyújtott tenyérrel a kormány elé járulniuk.
A teljes interjú a capital.ro gazdasági hírportál CIKKÉBEN olvasható el, román nyelven.
Princz Csaba