Vidék

Szatmárnémeti szőnyegbombázása

2012.10.29 - 07:30

A XIII. Itthon helyismereti vetélkedőt szombaton, október 27-én tartották, a téma Szatmárnémeti bombázása volt, 1944. szeptember 16. és 19. között. A versenyen 7 csapat vett részt.

Szatmárnémeti szőnyegbombázását, az 1944. szeptember 16. és 19. közötti drámai napok eseményeit elevenítették fel a Filharmóniában a XIII. Itthon helyismereti vetélkedőn részt vevő csapatok gyermeki őszinteséggel, tiszta lélekkel. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Szent-Györgyi Albert Társaság közös szervezésében megrendezett verseny megnyitóján a műsorvezető Rappert Gábor színművész elmondta, Szatmárnémeti bombázása történelmi esemény, melyről politikai hovatartozástól függetlenül kellene megemlékezni. „Jó lenne, ha mi magyarok eljutnánk oda, hogy együtt tudjunk ünnepelni, itt Szatmárnémetiben is ez kellene legyen a cél, hiszen a széthúzás itt is jellemző” — fogalmazott a műsorvezető. A házigazda szerepében Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei szervezetének elnöke egy Wass Albert-idézetet felolvasva próbálta megfogalmazni lényegre törően, mit is jelent az otthon, melyet csak akkor lehet igazán értékelni, ha ismerjük múltját is, nem csak jelenét. Az elnök elmondta, nagyon nehéz volt megszervezni a történelmi vetélkedőt, mivel sok volt az acsarkodás, és szomorúan tapasztalta, hogy voltak olyan iskolák, amelyek csak azért nem neveztek csapattal a versenyre, mert annak társszervezője az EMNT volt. A háromtagú zsűri — Thoroczkay Sándor történelemtanár (a zsűri elnöke), Rappert Vencz Stella színművész, Mandula Tibor történelemtanár — nem pontszámokat adott az általános iskolai tanulók és középiskolások számára két kategóriában megrendezett megmérettetésen, hanem a produkciókat látva egy-egy jelzővel minősítette a látottakat. A versenyen részt vevő diákok és felkészítőik emléklapban, oklevélben és könyvajándékban részesültek, míg a vetélkedő összes résztvevője városnézésen vett részt szakember vezetésével Szatmárnémetiben és Nagykárolyban.

Szatmárnémeti bombázása

Thoroczkay Sándor a verseny kezdetén röviden ismertette a második világháború történéseit, Magyarország és Románia részvételére fektetve a hangsúlyt, majd Szatmárnémeti bombázásáról is szót ejtett. Megtudhattuk, hogy a várost három alkalommal érte szovjet légi támadás, ezekből a legborzalmasabb, a legtöbb áldozatot követelő az első, az 1944. szeptember 16-i volt, amelyet kisebb erővel 17-én és 19-én megismételtek. Hozzávetőlegesen 1000 darab 250—500 kg súlyú rombolóbombát dobtak a városra. Találat érte a Láncos-templomot, a református gimnázium tornacsarnokát, a Püspöki Palotát.

Versenyzők

Általános iskolások:  Szatmárnémeti Református Gimnázium VI—VIII. osztályos tanulói, kaplonyi Fényi István Általános Iskola, szatmárnémeti Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskola, szatmárnémeti Avram Iancu Általános Iskola

Középiskolások: Szatmárnémeti Református Gimnázium, A szabadság madarai szabad csoport tagjai — több iskola diákjaiból verbuválódtak —, a Szentlélek plébánia csapata