Nem az számít, hogy román, magyar, sváb vagy éppen ukrán lesz a polgármester Szatmárnémetiben. Gazdaszellemű vezető kell, aki már letett valamit az asztalra, aki jártas a közigazgatásban, és nem felülről vagy kívülről szemléli azt, aki a szatmári értékeken nevelkedett, azokat érvényre akarja és tudja is juttatni — vallja Mihai Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége) megyei tanácsosilista vezetője és szatmárnémeti polgármesterjelöltje. Ştef szerint fel kell hagyni a választói szimpátiák etnikai irányba terelésével. Állítja, hogy akinek ez a fő szempontja és programja a városban, az nem Szatmárnémetiért tesz. Olyan vezetőre van szük- ség, akinek Szatmárnémeti a lényeg, aki azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond!
Mielőtt leültünk beszélgetni Adrian Ştteffel, megkérdeztem magyarul, hogy milyen nyelven folyjon az interjú, hisz köztudott, hogy ismeri a magyar nyelvet, de nem tudtam, akar-e magyarul nyilatkozni. Első válasza kérdés volt: a megyei tanácselnököt, a politikust vagy a júniusi helyhatósági választásokon a megyei és a szatmárnémeti listákon is induló jelöltet kérdezem-e? Vagy egy szatmárit a sok közül? Ha az utóbbit, akkor kérdezhetem magyarul.
Így is lett.
— Honnan származik magyar nyelvismerete?
— Én is vegyes házasságban született szatmári vagyok, úgy, mint nagyon sokan ebben az évszázadok óta vegyes lakosságú térségben. Ez nem jelenti azt, hogy több vagy kevesebb lennék másoknál. Én azt mondom, hogy talán kicsit erősebben vagyok szatmári. Otthon, a családban románul beszéltünk, úgy nőttem fel, de az anyai nagymamám nem tudott románul. Őt Késmárki Rózsika néniként ismerték Szatmáron, nagyapám a volt Lacto Vegetarian igazgatója volt. Sok időskorú szatmári emlékszik még rájuk, ha megemlítem ezt. Nagyon szerettem őket, és gyermekként sok időt is töltöttem náluk. Többnyire nagymamám volt otthon, így nekem kellett megtanulnom magyarul, hogy beszélgetni tudjak vele. Ez így volt természetes.
— Hivatalosan csak román nyelven szólal meg?
— Attól függ, milyen helyzetben és milyen téma- körben. Például ha valaki bejön hozzám a hivatalba va- lamilyen személyes ügyben, és látom, hogy csak keresi románul a szavakat, akkor magyarul beszélünk. Viszont ha a megye ügyében kérdez pl. egy újságíró, akkor a pontos közlés végett természetesen románul válaszolok. Ezt egyébként tapasztaltam magyar értelmiségiek között is. Ha például mérnöki, pénzügyi stb. szakterületekre terelődik a szó, a román kifejezéseket használják. Úgy gondolom, hogy a lényeg egymás megértése, és nem egyik vagy másik nyelv elsőbbsége a mindennapi életben.
— Mi az, amit elmondana magáról olvasóinknak?
— 39 éves, családos ember vagyok, két gyerekem van, akiket szeretek, és akik fontos lelki háttértámaszt jelentenek pályafutásom alakulásában. Hiszek a családban, amely az alapja eddigi megvalósításaimnak. Sajnos kevés időt van módomban a családommal tölteni. Életem meghatározó öszszetevője, alakítója a sport. Köztudott, hogy sportegyetemet végeztem. A sport nekem fizikai és mentális egyensúlyt biztosított mindig, és biztosít ma is. Állítom, hogy előreviszi az embert, ajánlom mindenkinek. Közismertek a politikai ambícióim is. A politikusi képességeimre és a politikai elhivatottságomra a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Politológia és Kommunikáció szakán éreztem rá.
— Melyek ezek az ambíciók, és hogyan értelmezzem ezt az elhivatottságot? Vagy csak politizálni jó és annyi?
— Liberális életszemléletű ember vagyok, hiszek az egyén szabadságjogainak kiteljesedésében. Ez a doktrína képezi életem alapkövét, ennek elemei nyújtanak támpontokat. Ezek mentén működve képzelem el a világot magunk körül. Persze mindenkinek van valamilyen elképzelése, hogy milyen világban szeretne élni. Én annyiban különbözöm másoktól, hogy én magam is teszek ezért a világért, munkámmal alakítom a környezetemet. Az elhivatottságom erre irányul.
— Mi az, amit tenni tudott eddig, és mit szándékozik elérni a jövőben?
— Nézze, én olyan embernek tartom magam, aki azt mondja, amit gondol és azt csinálja, amit mond. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy politikai ambícióim juttattak el a Szatmár Megyei Tanács elnöki tisztségébe, és 4. éve igyekszem ennek kitartóan munkálkodva megfelelni. Mi ennek az eredménye? Hamarosan részletesen beszámolok a mandátumom alatt a megyében történt előrelépésekről, de addig is néhány számot megemlítenék: 55 893 410 euró értékben 270 km megyei utat újítottunk fel, 14 722 971 eurós beruházást hajtottunk végre az egészségügyben, 11 809 299 eurót fektettünk be a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér korszerűsítésébe, 2 083 413 euróval finanszíroztuk a szatmári kultúrát stb. A mandátumom idején több mint 169 millió euróval gazdagodott a megye. És ez az itteniek életminőségén javított és javít a jövőben: jobb utakon járhatunk a megyében, jobb a kórházi felszereltség és magasabb színvonalú a betegellátás. Persze nem oldottuk meg a szatmáriak és a megye összes gondját, de javítottunk az életükön. Mindannyiunk életén.
— Ön jó megyegazdának tartja magát, és ezt számokkal is alátámasztja. Azonban sokszor elhangzott az utóbbi 4 évben, hogy ebben a mandátumban csak szalagokat vágtak a vezetők, mert a vonatkozó beruházásokat az előző vezetők pályázták meg, és csak a babérok learatása folyt. Például a kórházi felújításokat az ön elődje munkájának tulajdonítja a közvélemény.
— Ez így nem állja meg a helyét. Az természetes, hogy folytattuk és befejeztük az előző mandátum vezetői által megkezdett beruházásokat. Én elismerem mindazt, amit az elődeim jól csináltak, arról pedig fölösleges ma beszélni, hogy mit nem csináltak jól vagy egyáltalán. Nálunk, Romániában a politikai kommunikáció jelentős, szerintem népbutító elemévé vált a „greaua moştenire” — nehéz örökség — így mondják? — emlegetése. Én ezt a fajta visszamutogatást a vezetői tehetetlenség igazolásának tartom. Ha nehéz is egy örökség, előre kell lépni, nem azt magyarázni az embereknek, hogy miért nem tudunk haladni.
— Szatmári, „helyi” politikusként, hogyan látja a megye és Szatmárnémeti további fejlődési lehetőségeit?
— Szatmár megye és Szatmárnémeti jelentős erőtartalékokkal rendelkezik. És jelentős turisztikai potenciállal, ami természeti, történelmi és kulturális örökség, valamint egészség - turisztikai jellegű. Gondolok itt elsősorban a termálvízre épülő gyógyturizmusra. El is kezdtük ezeket a vonzatokat erőteljesen promoválni a hazai és a nemzetközi piacokon, összekötve a Szatmári Nemzetközi Repülőtér modernizációjával, amelynek jelentős szerepe lehet ebben a közeljövőben. De míg voltak és vannak a megyére kiterjedő fejlesztési megoldások, eredmények, addig Szatmárnémeti város fejlődése megrekedt, a működése pedig időnként káoszba süllyedt. Ezen sürgősen változtatni kell! A változtatás igénye érződik a város közhangulatán. A szatmárnémeti változások beindításához sarkalatos pontnak tekintem a sürgős szemléletváltást, ha pozitív változást akarunk, és nem csak a látszat kedvéért rukkolunk elő a választókat hitegetve a változással. Mert Szatmárnémeti a lényeg! Szatmárnémeti számít, és nem az, hogy román vagy magyar, sváb vagy éppen ukrán a polgármester. Ha ezt a szatmárnémetiek nem értik meg, akkor fennáll az a veszély, hogy négyévente ismételten csak a város lakosainak egy bizonyos részét képviselő polgármestert választanak, hogy irányítsa az egész várost — vagy tegyen úgy, mintha irányítaná. Véget kell ennek vetni. Fel kell hagyni a választói szimpátiák etnikai irányba terelésével. Akinek ez a fő szempontja és programja a városban, az nem Szatmárnémetiért tesz. Gazdaszellemű vezető kell Szatmárnémetinek, aki már letett valamit az asztalra — így mondják? —, olyan, aki jártas a közigazgatásban, és nem felülről vagy kívülről szemléli azt. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy Szatmárnémeti élére a szatmári értékeken nevelkedett, azokat érvényre juttatni akaró és juttatni tudó szatmári ember kell. Olyan, akinek Szatmárnémeti a lényeg, aki azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond!
— Summás mondatok, talán zárógondolatok is lehetnének...
— Igen. De mivel nem csak a földi dolgokból áll az életünk, engedje meg, hogy keresztény magánemberként ezúttal kellemes húsvéti ünnepeket kívánjak minden szatmárinak, aki e napokban ünnepli Krisztus feltámadását.