Fényűzés és a szegénység egymástól távoli és teljesen eltérő képe, a luxusvillák és a omladozó házak, viskók látványa, ilyen Szatmárnémetiben az Unio Stadion melletti romatelep. Mi történik ezekkel a városrészekkel, tudja-e valaki egyáltalán a történetüket?

Első ránézésre kész káosz uralkodik ezen a területen, minden városi látványosságot meg lehet találni egy helyen: vannak itt fényűző villák, téglaépületek, gipszkartonból épült barakkok, elhagyatott stadion lelátója alatt élő emberek. A lakások nagy részében, leginkább a téglából épültekben, annak idején volt központi fűtés, áram, hideg és meleg víz, ma azonban a szegényebb családok háztartásából mindez már hiányzik. Legnagyobb problémájuk, hogy télen fával nem tüzelhetnek, hiszen a gipszkartonból épült lakásokban még kémény sincs, valamint az örökös harc a patkányokkal, melyek már nemcsak a falakat rágják keresztül, az ételt piszkítják be, hanem a kisgyerekek egészségére is károsak.

Ennek ellenére élnek itt jobb módú családok is, akik mindenféle luxuscikket megengedhetnek maguknak, persze mindezt nem szeretnék olvasóink orrára kötni.

Néhányan később kerültek erre a telepre, ám nekik már nem jutott hely ezekben az épületekben, így a standion lelátója alatt, a szabad ég alatt húzódtak meg, szekrény és rendes ágy helyett a földön tárolva ingóságaikat, senkit sem engedve a közelükbe, így nemhogy a képeken nem szerettek volna megjelenni, hanem még szóba sem lehetett elegyedni velük.

Hogyan kerültek mégis ide?

Ahogy az itteni roma lakosságtól megtudtam, nagyjából 11 éve telepítették őket ide, az önkormányzati „Dallas” (Aleea Târnavei 79. szám) néven elhíresült tömbházban lévő lakásukért cserébe, melyet felújítás miatt ki kellett telepíteni, mindenki kapott egy egyszobás lakást, melyet lehetőségeik szerint alakíthattak, mindezt a Hans Lindner Alapítvány támogatásának köszönhetik.

Így hát felkerestem a Hans Lindner Alapítvány ügyvezető igazgatóját is, Koczinger Tibort, aki a kezdetektől elmesélte nekem az itt élők történetét.

A 90-es évek végén, 1997-ben a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal megkezdte a 25-ös és 79-es szociális tömbházak felújítását, ennek kapcsán a Caritas Szervezet külföldi szponzorokat keresett, segítendő a lakók elhelyezését. Ekkor figyelt fel Hans Lindner úr erre az esetre, és arra hogy milyen „állati” körülmények között éltek az ott élő emberek. Átmeneti szállást szeretett volna biztosítani a kilakoltatott romáknak, ezért találkozót kért az akkori polgármestertől, ennek kapcsán alakult meg Szatmárnémetiben ez az önálló civil szervezet. Az alapítvány fő célkitűzése a kilakoltatott romák elhelyezése lett, így épültek meg 1998 és 2000 között a Crângului utcabeli, illetve a Stadion melletti részen levő átmeneti szükséglakások. Ezen a területen összesen 48 lakást biztosítottak a kitelepítetteknek, eredetileg 1-2 évre, mivel kizárólag átmeneti megoldásként szolgált volna. A lakásokat a családtagok száma szerint osztották el, a többgyerekes családok kapták a nagyobb, téglából épült házakat. Az odaköltözöttek kisebb része, azok, akiknek sikeresül beilleszkedniük a társadalomba, rendes munkahelyet találtak, illetve tanulási lehetőséget biztosítottak gyerekeiknek, a felújítás befejeztével visszakerültek régi lakásukba, többségük azonban itt ragadt.

Ma, ezen a Stadion melletti területen körülbelül 20 család él, jobb-rosszabb körülmények között, gyermeknevelési segélyekből, illetve alkalmi napszámos munkákból tengődnek, ugyanis szociális segélyre nem pályázhatnak állandó lakcímük hiánya miatt. Az alapítvány egy évig segítette őket, majd az önkormányzat felügyelete alá került. „Ma már az Alapítványnak nincs rálátása ezekre a területekre, nincs valódi gazdájuk, az alapítvány, mint teleppel, mint szükséglakásokkal nem kíván foglalkozni, tanácsadással, egyéni problémákkal szívesen bármikor szolgálatukra állnak, de mint adminisztráció nem a civil szervezetünk dolga, hanem a városé” — tudatta az ügyvezető igazgató.

Ma ez a terület a Szatmárnémeti Szociális Gondozó Hivatal (SPAS) hatásköre alá tartozik, ők azonban megkeresésünkre nem tudtak pontos választ adni arról, hogyan kerültek ilyen helyzetbe ezek a családok, továbbá egyelőre arról sem — a város élén történt vezetőségváltás miatt —, hogy a továbbiakban milyen sors vár az itt élő emberekre, mi lesz a területen lévő átmeneti szállásokkal.

György Anikó