Szatmárnémeti

Szatmáriak a Hargita Keresztyén Táborban

2013.08.15 - 16:17

A kikapcsolódás mellett a lelki feltöltődésre is lehetőség nyílt a táborban, tudtuk meg az egyik résztvevőtől, Angi Tündétől. Szatmárt egy közel ötvenfős csapat képviselte.

 

Több mint kétszáz fiatal gyűlt össze a Hargita Keresztyén Táborban augusztus 5. és 11. között, az Erdélyi Magyar Baptista Ifjúsági Szövetség által (EMABISZ) szervezett országos ifjúsági hét alkalmából, tudtuk meg a rendezvény egyik szatmári résztvevőjétől, Angi Tündétől. Mint elmondta, a szervezők arra törekedtek, hogy a szórakozás és kikapcsolódás mellett, a táborozók lelkileg is feltöltődjenek, és a néhány nap elteltével úgy induljanak vissza otthonaikba, mint akik életre szóló ajándékot kaptak. A táborban a Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezetből egy majdnem ötvenfős csoport vett részt, s a gyülekezet lelkipásztora, Szűcs Sándor is elkísérte őket.

 

Öt terület

 

A hét témájának a szervezők a „Gazdálkodj okosan” címet adták, aminek megfelelően olyan előadás-sorozatot hallgattak meg a jelenlevők, amely az élet öt fontos területén — idő, pénz, párkapcsolat, test, tehetség — jelentkező problémákat vették számba. Hasznos tanácsok hangzottak el a jó időbeosztásról, mert sosincs belőle elég; a pénzügyek helyes kezeléséről, amiben az embernek sok bölcsességre van szüksége; arról, hogyan érdemes egy párkapcsolatot elkezdeni és a problémákat hogyan lehet megoldani; arról, hogy a test megfelelő karbantartása érdekében mennyire fontos az egyensúly a munka, a pihenés és a kikapcsolódás között; végül a tehetség, az az adottságok fejlesztéséről és jó felhasználásáról is szó esett.

 

Fontos az önvizsgálat

 

Az esti előadások bibliai személyek életpéldájából kiindulva igyekeztek a fiatalokat rávezetni arra, hogy elgondolkodjanak életük felett, és önvizsgálatot tartsanak. Ezek kitűnő alkalmak voltak arra, hogy mindenki átgondolja az életét, megtalálja a saját hibáit és mulasztásait, és megoldást találjon ezekre. Szabadidős tevékenységekben sem volt hiány, volt lehetőség a sportolásra, a túrázásra, a közeli kalandpark is rendelkezésre állt, a társasjátékok, a hosszú beszélgetések pedig tovább fokozták a jó hangulatot. Mint Angi Tünde elmondta, sokan új barátokra tettek szert, de még fontosabb, hogy többen is, ráébredve arra, hogy az életük nem jó úton halad, azaz nem a Jézus Krisztus által kijelölt utat követik, eldöntötték, hogy egy teljesen új életet kezdenek. Sokan a táborozók közül megszívleltek egy bibliai igazságot, főleg ennek második felét: „Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged” — ezzel az intéssel a szívükben távoztak a résztvevők a Hargita Keresztyén Táborból. A hívő embernek nem szabad elfelednie, hogy minden cselekedet következményét a jövőben viselni kell, de bárhogy is alakul az élet, egyet nem szabad a hívő embernek elfelednie, azt, hogy Istenhez mindig nyitva áll az út — zárta mondanivalóját Angi Tünde.

 

Karikás Enikő