Huszonöt — a városnak egyébként tisztességesen és jelentős összegű adót fizető — cég és több mint 50 család éli lehetetlen körülmények között mindennapjait a Károlyi út legvégén lévő, amúgy közigazgatásilag még Szatmárnémetihez tartozó Merilor „utcában”.

A városvezetés által ipari platformnak titulált területen működő cégek és vállalatok már hosszú évek óta, mondhatni negyedéves rendszerességgel kérvényezték a polgármesteri hivatalnál a valaha jobb napokat látott, ma már tereprali gyakorlópályát megszégyenítő állapotban lévő földes út ledöngölését és feltöltését (netán leaszfaltozását), ám mindeddig hiába. Pedig lassan már működésük kerül veszélybe, ugyanis az alapanyag-szállítók nem akarnak behajtani az „utcába”, komoly gondot okoz az összességében 700 alkalmazott munkahelyre való eljuttatása, a két tömbház lakói pedig most már nem is hiszik, hogy valaha „tiszta” lábbeliben érkezhetnek munkahelyükre, a gyermekeik pedig óvodába-iskolába.

A nagyon szűkös költségvetésre hivatkozva már évek óta folyamatosan halogatja a városvezetés a Merilor „utca” leaszfaltozását, az ott székelő 25 cégnek lassan a működése kerül veszélybe — a szennylé pedig a kanalizálás nélküli tömbházak előtt „illatozik”.A város gazdasági életének fejlődése és fellendítése, a cégek-vállalkozások Szatmárra csalogatása folyamatos prioritás valamennyi polgármester számára — ám úgy tűnik, néha csak szavak és hangzatos kijelentések szintjén az, egyébként nem nagyon törődnek azzal, hogy a meglévő, működő és a városkasszába rendesen jelentős összegű adót befizető cégek számára a legkisebb infrastruktúrát is biztosítsák. Példa erre a Szatmárnémeti határában lévő — de közigazgatásilag a megyeközponthoz tartozó — Merilor „utca”, melynek ipari platformján 25 cég és vállalkozás (7 közülük külföldi tőkével) működik már évek óta, összességében 700 alkalmazottal. Ezen cégek már hosszú évek óta kérvényezték a polgármesteri hivatalnál a valaha jobb napokat látott, ma már tereprali gyakorlópályát megszégyenítő állapotban lévő földes út ledöngölését és feltöltését (netán leaszfaltozását), ám mindeddig hiába. A kérvényeikre beadott válaszok szerint nagyon szűk a költségvetés és nagyon sok rendbetételre váró földút van Szatmárnémetiben, ezeket rangsorolják és a következő években modernizálják majd, a pénztől függően. A Merilor „utca” állapota azonban napról napra romlik, hatalmas gödrök borítják, esős időben sártengerré változik, száraz időben szinte térdig száll a por és lassan veszélybe kerül a cégek működése is, ugyanis alapanyag beszállítóik közül már több is jelezte, hogy nem hajlandó szállítóautója épségét veszélyeztetni és behajtani az utcába. Szintén komoly (és egyre komolyabb) nehézségekbe ütközik a 700 munkás szállíttatása is, mert a személyszállító mikrobuszok sem akarnak befordulni az utcába, a Károlyi úttal való kereszteződésben teszik le a dolgozókat — onnan menjen mindenki ahogy tud.

Az ipari platformon túl pedig két tömbház is áll (az egykori Gostat tömbházai), amelyekben több mint 50 család lakik — ők is többször fordultak már a polgármesteri hivatalhoz, hiszen ugyanazon a sártengeren kell átvergődniük magukat a gyermekeknek óvodába-iskolába menet, vagy onnan jövet, teljes sötétben, hiszen az „utcában” egyetlen lámpa sincs. Hogy is lehetne, ha még út sincs? De a tömbházaknak nincs kanalizálásuk sem, pedig négy, illetve három évvel ezelőtt sokan és sokszor ígérték meg a lakóknak, hogy „egy-két napon belül megoldódik a helyzet.” 2013 őszén a lakók egy csoportja „betört” a városi tanács ülésére és azonnali megoldást követelt, akkor ugyanis több gyermek került kórházba — egy részük sárgasággal, más részük vírusos hasmenéssel fertőződött a tömbházak előtti árokban pangó és bűzlő szennylé, illetve az eldugult pöcegödör miatt. A helyzet azóta sem változott sokat, mert bár a szippantós kocsik több-kevesebb rendszerességgel ürítik magát a pöcegödröt, a tömbházak ablakai előtt lévő árokba ürítik a szennyet és a fertőt – egy olyan városban, amelynek polgármestere orvos és mielőtt megszerezte volna a városvezetői tisztséget, a közegészségügyi igazgatóságot vezette!  „21 éve lakom itt, az ivóvizet két évvel ezelőtt vezették be, de a kanalizálásról semmi hír. Az első emeleten van a lakásom, folyamatosan figyelnem kell, nehogy az ürülék feljöjjön és elborítsa. Járt itt a polgármester kétszer is, egyszer választások előtt, aztán pedig 2013-ban, amikor volt az a nagy cirkusz. Ígért az mindent, de ahogy jött, úgy el is ment és nem történt semmi. Én csak azon csodálkozom, hogy nem tört itt még ki a kolera” — mondja az egyik, neve elhallgatását kérő idősebb nő.

Szabó Kinga Mária