Sport

Szatmári siker a strandröplabdakupán

2015.08.09 - 17:26

A Szatmári VSK női röplabdacsapata nyerte meg a hét végén zajló Szatmár Trófeáját. A lányok magabiztos, szép játékkal kerültek a dobogó legfelső fokára, maguk mögé utasítva a bolgárokat.

Csütörtökön az új főtéren vette kezdetét és szombat este ért véget a szatmári strandröplabdakupa, amelyen két szatmári csapat is részt vett. Adrian Pricop edző tanítványai két győzelemmel és egy vereséggel zártak a csoportjuk élén. A Szatmárnémeti 2-es csapat (Angelica Podină, Ádámcsik Daiana) a 7. helyen zárt.

A Vajda-Matei páros az elődöntőben a Bukaresti Lioness csapatával került össze. Jól kezdték a meccset a szatmári lányok, a bukarestieknek csupán egyszer sikerült megközelíteniük őket, az első szett 21–17-es győzelemmel zárult. A második szettet is a mieink kezdték jobban, zsinórban 4 pontot szereztek, majd 7–2-nél a vendégcsapat kért időt. Az időkérés valamennyire segített a Lionessnek, így hamar felzárkóztak, többször vezettek is, a végjátékban, 20–20-nál azonban a szatmáriak figyeltek jobban, így 2–0-s eredménnyel kerültek a döntőbe. A másik elődöntőt Bulgária játszotta a Moldovai Köztársaság csapatával, amelyet 2–1-re a bolgárok nyertek. A kisdöntőben a moldovaiak kerültek össze a bukaresti lányokkal, előbbiek 2–1-es összesítéssel szerezték meg a dobogó harmadik fokát.

A döntőt kevéssel 19 óra után kezdték. Az volt a kérdés, hogy a tapasztalt bolgár csapat, vagy a fiatal és lelkes hazai lányok állnak majd fel a dobogó tetejére. Az első szettet koncentrált, szép játékkal nyerte meg 21–17-re a Diana Malinova-Ruslana Slanleva páros. A második szett már szatmári főlényt hozott, a vendégek 3 pontra tudták csak megközelíteni a lányokat, a végén pedig elhúztak a szatmáriak, 21–13-ra nyerték a szettet. Az utolsó és egyben mindent eldöntő ütközet következett. A bolgárok kezdtek jobban, de a lányaink tartották velük a lépést, 8–8-nál a közönség is őrjöngeni kezdett, a lányok pedig kihasználták a hazai nézők segítségét, 15–12-re megnyerve a döntőt.

A díjátadó után Vaida Beáta a Friss Újság megkeresésére elmondta, hogy elképesztően jó érzés volt hazai közönség előtt játszani, a család és a barátok is jelen voltak. „Meg se fordult a fejemben, hogy nem végzünk a dobogó valamelyik fokán, éppen ezért talán az elődöntő volt a legnehezebb meccsünk” — nyilatkozta Beáta. A lányok következő versenye augusztus 14–16. között lesz Macedóniában.

M. Filipp Dávid