Szatmárnémetiben 1711-ben, a szatmári béke évében jelentkeztek először a zsidók. A sör és a szesz forgalmazásával, előállításával foglalkoztak, és ezért haszonbért fizettek a városnak. Az adók felemelése miatt egy idő után kénytelenek voltak elköltözni, 1715-től a szatmáriaknak ahhoz is joguk volt, hogy kirekesszék őket. A XIX. század elején jelentek meg újra, s a negyvenes években már hitközségekbe tömörültek. 1856-ban önálló, a mainál jóval kisebb templomuk volt a Várdomb utcán, ehhez a Vécsey családtól vásároltak telket.

Szatmáron több zsinagóga és számos imaház volt. A két világháború közötti időszakban a zsidók létszáma szinte a város lakosságának harmadát tette ki, de a gazdasági, kulturális életben betöltött szerepük ennél lényegesen jelentősebb volt. Volt külön kórházuk, vezető szerepet játszottak a kereskedelemben, vendéglátásban, több üzem- és gyártulajdonos, orvos, ügyvéd, tanár, színész, zenész volt köztük, fenntartói, támogatói voltak a város színházi, kulturális életének.

A Status Quo zsinagóga a rendőrség épületének a helyén, a püspöki konviktus mellett állt, az Eötvös/Cuza Voda utcában, ezt a múlt század hatvanas éveinek végén bontották le, számolták fel, de nem teljesen, hiszen az egyik ide tartozó épületüket jelenleg is a rendőrség használja. Impozáns, gonddal, jó ízléssel, jelentős anyagi áldozattal hozták létre a hívek ezt a létesítményt, napjainkban néhány homályos régi fotó és emlékfoszlány idézi.

Ha valakit manapság közelebbről érdekel a kultúrájuk, hitviláguk, az némi ízelítőt kaphat az igényességéről, jellegzetességeiről, ha ellátogat a Bányai út mellett található ortodox és Status Quo „élők házába”, ahogyan a zsidók a temetőiket nevezik. Szépen faragott, nemesen metszett szövegű, fekete gránitból, márványból, mészkőből készült sírkövek százait láthatja itt. Szinte minden tudatos, átgondolt, szakmai igényességről, mesterségbeli tudásról, anyagismeretről árulkodik. Az ortodox zsidó temető, ha a vasút felől közelítjük meg, a Bányai úton túl, bal oldalon található. Sokkal tartózkodóbbak, rejtettebbek ezek a keresztény temetőknél, magas fal védi őket a kíváncsiskodóktól. A bejárat mellett emléktábla látható, több kripta és hozzávetőlegesen 2100 sír található benne. A hagyományokat mereven tisztelő és betartó vallástól — ahol a sírkövek tervét előre be kellett mutatni az elöljáróknak jóváhagyás végett — elvárható lenne, hogy nagyon egyforma, stilárisan is homogén összkép fogadja a látogatót, erről azonban szó sincs. Rendkívül változatos formájú sírkövek találhatók itt, ezeknél, akárcsak a templomok stílusánál, a zsidóság kisebb vagy nagyobb mértékben alkalmazkodott az európai keresztény szokásokhoz. A legtöbb a sztélé formájú, nagy méretű, lapos, félkörben záródó kőtábla, de vannak itt a református temetőkben látható obeliszkekhez hasonlók is. A temető egyik kiemelkedő építménye a piramisszerű Emléképület, ennek belső falait elborítják a haláltáborokban elpusztult mártírok emléktáblái.

A zártság, a magas kerítés a Status Quo temetőre is jellemző, bár hangulatában ez más jellegű. A másság nemcsak a hatalmas hársfáknak, a buja növényzetnek tudható be, hanem az ide temetkezők gazdasági helyzetének is. Erre utal többek között a díszes főkapu és a sírkövek mérete, anyaga. A legtöbbjük fehér, fekete, szürke márványból készült, van, amelyik alapanyaga a beton vagy a műmárvány, elég kevés készült mészkőből vagy homokkőből. A sírok egy része betonlappal fedett, olykor díszes kovácsoltvas kerítéseket is láthatunk körülöttük. A zsidó temetőkbe nem szokás virágot vinni, itt azonban keresztény hatásra már meghonosodott a virágtartó és a virág is. Amíg az ortodox izraelita temetőben csak ritkán találkozhatunk magyar feliratokkal, itt ez szinte általánosan jellemző a héber szöveg mellett.

A hitközség fontos feladata volt az utóbbi években a temetők megtisztítása, rendbetétele és folyamatos ápolása, hiszen sokan látogatnak ide külföldről a hozzátartozóik sírjához.

A Hám János, régebben Bem utcai zsinagóga sem létezik már, 2007-ben omlott össze a templom, ezután takarították el a maradványait, de előtte hosszú ideig nem eredeti rendeltetésének megfelelően, hanem többek között dohányraktárnak használta a város.

A Várdomb utcai zsinagóga jelenleg a nagy templomból, az imaházból, valamint a viszonylag új, multifunkcionális irodaépületből áll. Ennek a lértehozása, működtetése is egyike a hitközség fontos megvalósításainak az utóbbi időkből. Szép, impozáns épület a nagy templom. 1890 körül készült, a nagyváradi Zárda utcai zsinagógával egy időben, Bach Nándor tervei alapján, 1960 óta nem használják egyházi célokra. Nem tiszta stílusú, hanem vegyes formanyelvű épület. A homlokzati részen egy fő- és két mellékbejárata van. Az oldalsó ajtók a női empóra felé vezető lépcsőkre nyílnak. A főbejárat egy 30 négyzetméteres előcsarnokba vezet. Itt jelenleg régi, értékes egyházi könyveket is őriznek. Racionális, áttekinthető és maximálisan kihasznált a belső tér. Az imafelolvasó pulpitus a középponban, kis emelvényen áll, de a belső tér kiemelt, védett része itt is a „szentek szentje”, a tóraszekrény, ennek két oldalán zárt széksor látható az elöljárók részére. Itt volt az előimádkozó pulpitusa, és itt sorakozott fel a kórus is. A padoknak felemelhető ülésük van, ládikaszerűen kiképzett asztalka tartozik hozzájuk. A belső teret négy méter széles és a két oldalfal, valamint a főbejárat felőli fal teljes hosszában húzódó, hozzávetőlegesen 300 négyzetméteres alapterületű karzat tagolja, ez tíz karcsú vasoszlopon áll. Szép az oldalfalak ornamentikája; színvilága a vörös, kék, szürke, fekete, arany árnyalataiból tevődik össze. A gazdag motívumvilág keleties burjánzását a belső tér, a falfelületek beosztásának szigorú, geometrikus rendje ellensúlyozza. Ez a rendkívül gazdag motívumvilágú, színes környezet fénykorában pompát, emelkedettséget, az együvé tartozás érzését sugallta. A belső tér csillogását hatásosan fokozta a harminc színes üvegablakon beáradó fény. A Várdomb utcai zsidó templomról megállapítható, hogy nem csak egy hagyománytisztelő, vallásához, gyökereihez ragaszkodó és mindezekért áldozni képes közösség reprezentatív épülete, hanem valós, maradandó építészeti és díszítőművészeti értéket képvisel.

A nagy templom melletti kápolna, amelynek nemrég újították fel a tetőszerkezetét, a mai napig egyházi használatban van. A templom és a kápolna között van a Holokauszt-emlékmű, a templom oldalfalán a lágerekbe hurcolt áldozatok névsora olvasható.

Nem lenne teljes az összkép, ha nem tennénk említést a zsidóság polgári épületeiről, bérházairól. Ezek állagmegőrzése, felújítása a tulajdonjogok miatt bonyolultabb, mint az egyházi épületeké, de nem teljesen reménytelen feladat.

A zsidóság Szatmáron hamar megszerette és felkarolta a keleties ízlésvilágához közel álló szecessziós stílust, és nem csak lakóházain, de templomain is megfigyelhetünk néhány elemet ennek ornamentikájából. A zsidók ebben az időszakban építettek a legtöbbet (templomot, gyárat, magánházat, bérházat, kórházat) városunkban.

A Kossuth-kert (Grădina Romei) közelében két szép szecessziós díszítésű magánházat, villát figyelhet meg az érdeklődő. Ezeket a zsidó származású Princz József és Ármin gépészmérnökök, gyárosok építtették a 20. század elején.

Szecessziós homlokzatokat lépten-nyomon láthatunk a színház utcájában (Horea), a Várdomb (Decebal) utcában, a Sugárúton (I. C. Brătianu sugárút, Traian sugárút), a Széchenyi (1 Decembrie 1918) utcában, a Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium (Királyi Katolikus Főgimnázium) környékén, és még hosszan sorolhatnám, ezek az épületek javarészt szintén a szatmári zsidók tulajdonában voltak.

Az értékmegőrzés során az egyházi vezetők mindvégig tudták, érezték, hogy az időszakos javítások, beavatkozások, felújítások elengedhetetlenül fontosak, de hosszú távon csak akkor lehetnek tartósak az így elért eredmények, ha immár a létszámuk drasztikus csökkenése miatt kihalttá vált egyházi épületeiket élettel töltik meg. Ennek jegyében került sor a Várdomb (Decebal) utcai zsinagóga templomában, a karzaton különböző tárlatokra, koncertekre, rendezvényekre. Ezeken gyakran több szatmári felekezet vezetői, a római katolikus püspök, a református esperes, ortodox, görögkatolikus egyházi vezetők is részt vettek, hiszen volt már itt római katolikus egyházművészeti tárlat is, többek között Sabău Trifu Cristina üvegfestményeiből. A zsidó hitközség vezetősége úgy gondolja, hogy van mit tanulnunk egymástól, ezért fontosnak tartja a kapcsolatok folyamatos ápolását. Tervei közt szerepel egy zsidó egyházművészeti tárlat, gyűjtemény létrehozása, amelyet a karzati rész jobb oldalán szeretne berendezni.

Emlékezetes tárlat volt a Várdomb utcai templom épületében Sabou Trifu Lucian építész kiállítása, amely a szatmári Zsidó korzó, illetve a Kazinczy, Ştefan cel Mare utca felső szakasza épületeinek a korhű felújítására tett javaslatként is értékelhető.

A hitközség feladatának tekinti a turisztikai jellegű látogatások támogatását, az idegenvezetést, a különböző kiadványok felkarolását, széles körű ismertetését, amelyek a szatmári zsidóság megvalósításait, szerepét népszerűsítik. Közülük az egyik legjelentősebb kiadvány a Csirák Csaba által szerkesztett Szatmári zsidó emlékek (Otthonom Szatmár megye 12.; Szatmárnémeti, 2001.) című könyv.

Meg vagyok győződve a szatmári zsidóság értékteremtő szerepéről, arról, hogy gazdagították, színesítették a város kulturális életét, és úgy gondolom, hogy minden megmaradt megvalósításra, tárgyi emlékre nekünk, keresztényeknek is kötelességünk vigyázni.

Muhi Sándor